3.rész: Ijedten kaptam a kezemmel a számhoz...

Elázva estem be a bejárati ajtón. Nem bírtam megkapaszkodni és a földre zuhantam hangos puffanással. Próbáltam felállni, de nem sikerült. Meli rohant ki hozzám nevemet kiáltva és volt ott egy másik ember is, de csak a cipőjét láttam. Próbáltam testemmel felemelkedni, de nem bírtam. Nem bírtam tovább menni. Kimerültem és csak arra vágytam, hogy örökre elaludjak. 

-Jessi!!! Nyisd ki a szemed!! - hallottam az utolsó szavakat majd pilláim felett győzött az álmosság.

Futok. Hajammal a szél játszik miközben egy virágos réten futok boldogan és nevetve. Gyerek vagyok még és semmi gondom sincs másra csak is arra, hogy vigyázzak, nehogy elragadjon magával az unalom. Boldog és tiszta vagyok. Egy kislány a nagyvilágban, aki még mer nagyokat és merészebb dolgokat álmodni bárki másnál. Futok nem törődve a körülöttem lévő dolgozó emberekkel. Csak átadom magam az érzésnek, hogy számomra az élet már nem is lehet jobb. De hirtelen megváltozik minden. A virágok meghalnak és egy temetés kellős közepére csöppenek ahol a friss föld illatát és a halál ocsmány bűzös jelenlétét érzem. Közelebb mentem a gödörhöz és magamat láttam a koporsóba. Ijedten kaptam a kezemmel a számhoz mikor egy golyó által keletkezett sérülést láttam meg a halántékomon. Tekintettem a testemre siklott és a hasam… Állapotos voltam. Könnyes szemekkel néztem élettelen, jéghideg testem. „ Ez fog veled történi.” suttogta egy rideg hang. Körbe néztem, hogy kik vannak körülöttem. Meli, GD néhány ember és Zico. Zico arcán elégedettség volt, ahogy a testemet nézte. Boldog volt és nyugodt. Oda akartam menni hozzá de Meli megállított és a nevemen szólított. Nem értettem. Kérdően néztem rá majd hirtelen felébredtem. Ijedten ültem fel az ágyban Meli pedig hátrébb lépett tőlem.  Féltve nézett rám én pedig idegesen vissza rá.

- Valami baj van? - kérdezte gyengéden. - Azt hittem tegnap este, hogy meg fogsz halni. - szemeim könnybe lábadtak. Aggódik értem még akkor is, ha én csak bántani tudom őt. Szeret engem pedig én minden egyes tettemmel elárulom őt. Ha tudná, mire készülök.

- Jól vagyok csak sok volt tegnap a meló. - morogtam, hogy ne értse szavaim.

- Mik ezek a zúzódások rajtad? - kérdezte miközben az egyik kékfoltra mutatott a karomon.

- Öhhhhmmmm… - vakartam a tarkómat. - Semmi komoly csak nem figyeltem oda eléggé és megsérültem. - próbáltam hazudni, de nem nagyon sikerült átverni. Kételkedően nézett rám, de szerintem úgy volt vele, hogy nem akar újabb veszekedést ezért nem firtatta tovább a témát. Kiszálltam az ágyból majd a fürdő felé vettem az irányt. - Egyébként mennyi az idő?

- Alig múlt tíz. - hirtelen megállt a vér a testembe. Nem akartam elhinni.

- Mi van? - kérdeztem hitetlenkedve. - Basszus Meli miért nem szóltál? Elkéstem. Engem ki fognak nyírni.  - siettem vissza a fürdő szobából és kapkodtam magamra a ruhát.

- A főnököd biztos meg fogja érteni. - próbált megnyugtatni és kiment a szobából.

- Valószínű. - felvettem magamra az utolsó ruhadarabot is. Betettem a pisztolyt a farzsebembe.  Kimentem Melihez a konyhába majd elköszöntem tőle. Kiléptem az ajtón majd rohantam lefelé a lépcsőn az utcára. Kiléptem az ajtón és megcsapott a nyári hőség. A nap hétágra sütött és semmi nyoma nem volt az előző esti viharnak. Nekem is ilyennek kell majd lennem. Mindenki tudja, hogy létezem, de nyomomat nem fogják meglelni. Titokban elbújva kell léteznem ezen a világon.

 Mikor már megszoktam a fényt egy fekete limuzint láttam meg az út szélén. Rögtön tudtam ki az és félve mentem az autó felé.  Alig volt már pár méter köztem és a jármű között, meg se várva, hogy oda érjek nyílt az ajtó és Zico ki szállt belőle. Oda sétáltam hozzá ő pedig várt rám. Már alig párcenti választott el tőle. Lehajtottam a fejjem bocsánat kérően. Eldobta a cigit a szájából majd felemelte álamnál fogva fejem és lekevert egy pofont. Az ütés hatására arcom, baloldalra fordult. Lassan visszafordultam és tekintettem rá szegeztem. Mérges volt nagyon is.

- Ez volt az első és az utolsó, hogy érted jöttem. Megértettél? - üvöltött.

- Sajnálom. - dadogtam lehajtott fejjel.

- Azt kérdeztem megértettél? - üvöltött jobban és most már mindenki minket nézett.

- Meg. - válaszoltam alig érthetően.

- Takarodj befelé a kocsiba. - kinyitotta az ajtót majd belökött rajta. Pármásodperc után ő is csatlakozott és elindultunk a Pokol felé.

Hogy mikor bántam meg mindezt? A következő pár napban. Az edzések egyre elviselhetetlenebbé és kegyetlenebbé váltak. Próbáltam alkalmazkodni, de nem ment. Azt hittem lesz hozzá elég akart erőm, de nem, tévedtem.  A földön feküdtem megint. Az emberek rajtam nevettek Zico pedig bosszúsan káromkodott és szidott. Feltápászkodtam, de alighogy felálltam kaptam egy újabb ütést és megint a földre zuhantam. Végett akartam vetni neki, de tudtam jól ez addig nem fog menni, míg ellenségem le nem győzöm.  Erőt vettem magamon és újra felálltam. Lendítettem a kezem, de ő elkapta és megint behúzott egyet. A földre zuhantam ismételten.

- Jól van mára ennyi elég is lesz. - szakította félbe Zico. Oda jött hozzám majd lenézett rám. Megalázó volt a helyzetem, de nem érdekelt, jelenpillanatban egyáltalán. - Kazuma!!! Lásd el!

- Igen is Uram! - segített Kazuma felállni majd támaszt nyújtva nekem kivitt a szobából. Párszobával arrébb vezetett és mikor beléptünk ajtaján leültetett egy székre. Bele nyúlt az egyik szekrénybe, amiből egy elsősegély táskát vett ki. Elém tett egy másik széket majd rá ült. A kistáskából elő vett egy tubust majd pár vatta korongot és elkezdte sérüléseimet ellátni. Felszisszentem a hirtelen jött fájdalomtól majd a szembe nézett. - Miért csinálod ezt magaddal? - kérdezte halkan, de határozottan. Meglepődtem és egy percre az is végig futott agyamon, hogy ez egy fajta teszt amit Zico eszelt ki ellenem. Nem nagyon akartam válaszolni, de a keze megállt és tovább fürkészte pillantásaim. Fejjem elfordítottam, mert zavart, hogy ennyire udvariatlan és tekintetével teljesen felfalt már. Megfogta álam és visszafordította arcom majd elkezdte simogatni azt. Nem értettem és nem is akartam érteni. - Te nem ebbe a világba vagy való Jessi. Neked nem szabadna ilyen célokat kitűznöd. Gonosz ez a világ te pedig egy ártatlan lány vagy.  Olyan, vagy mint egy angyal, egy gyönyörű szép angyal. Mit csinálsz te itt? Miért jöttél ide?

- Azért mert ellopták az álmaim. Összetörtek mindent körülöttem, amiben hiszek és az álmaimon kívül másban nem vagyok tehetséges.

- Ilyet ne mondj, csak van valami.

- Nincs és már késő is ezen rágódni. Elkezdtem és be is fejezem.

- Mégis mikor fejezed be??? - csattant fel. - Mikor majd a koporsóban fogsz feküdni egy lyukkal a szívedben vagy a homlokodban? Térj már észhez nem vagy ide való. - megragadta a vállaim és elkezdett gyengéden rázni. - Ez nem az a hely ahol te boldog lehetsz és ahol az álmaidat meg tudod valósítani. Nézz magadra! Nézz mi lett belőled! Te nem ilyen voltál mikor ide jöttél. Zico tönkre fog tenni teljesen, nem egy lánnyal csinálta már ezt, amit veled most csinál, csak ők abban különböztek, hogy ilyenkor már halottak voltak, mert felcsinálta őket. - felugrottam a székről, ami fel is borult volna, ha nem lett volna mögötte asztal.

- Hazudsz! - üvöltöttem én is. Szemei kikerekedtek majd beszédre nyíltak ajkai.

- Uhhhh, szóval tetszik a főnök. - mosolygott gúnyosan.  Lehajtottam a fejjem és felsóhajtottam. Már egy ideje, a kiképzés alatt eljátszottam párszor azzal a gondolattal milyen lenne, ha én meg Zico együtt lennénk. Milyen lenne, ha nem így találkoztam volna vele, hanem mondjuk egy bárban ahol beszélgetés közben és egy pohár martini társaságában összejöttünk volna. Fiatalság bolondság. A képzeletem mindig is nagyobb volt, mint a szám. Tudom jól, hogy ebből úgyse lesz semmi így hát megtartottam ezt is csak álomként és úgyis kezelem.

- Semmi közöd hozzá. - válaszoltam vissza dünnyögve. A lélegzetvételem egyre jobban gyorsult, ahogy kezdtem magam kínosan érezni és dühösebb lenni a hallott információk miatt. Tudom, hogy gonosz ember, de nem hiszem, hogy ennyire az lenne. Biztos csak valami féle tévedés vagy csak Kazuma rám akar ijeszteni, hogy minél hamarabb elmenjek innen.   - És hány ilyen nő volt már? - kérdeztem bizonytalanul és félénken.

- 28. - hallottam egy ismerős hangot az ajtó felől én pedig falfehéren, akaratlanul fordítottam testem felé. Egy ideig ott állt majd lassú léptekkel, zsebre tett kézzel bentebb jött és megállt előttem. Fejem lehajtottam ő pedig végig mért majd éreztem, ahogy mosoly húzódik arcára. Biztos voltam benne, hogy mosolyog. Kineveti gyászos helyzetem.  - Kazuma, menj ki!! - Kazuma illedelmesen meghajolt majd kiment és becsukta maga mögött az ajtót. A szívem egyre jobban vert és éreztem már nincs sok hátra, hogy szívrohamot kapjak…