22.rész

Hyorin nem volt önmaga. Már nem az a jól öltözött, csinos lány volt. Megtörve állt két emberem karjai közt. Arcát és testét sebek borították, bizonyítva azt, hogy mennyire szeretem azt a lányt, akit megakart ölni. Alig élt. Ahogy megláttam, hatalmas mosoly ült az arcomra, hisz valamennyire örömmel töltötte el a szívemet az ő szenvedése. Szenvedtem én is miatta annak idején nagyon sokat. Most itt a lehetőségem, hogy visszaadjak neki mindent, a kis barátjával együtt.  Lee dühösen figyelt és láttam rajta, hogy Hyorinhoz ment volna legszívesebben. Ugyan úgy viselkedett, mint ahogy én viselkedek, ha Jessiről lenne szó. Ezért fogom megölni és ezért fogok bosszút állni. Szeretem Jessit, akár mennyire nem akarom, hogy lássák.

- Segíteni akarsz rajta igaz? - kérdeztem gonoszul Leet. Nem reagált. Felakart állni, de visszanyomtam. - Nem tudsz rajta segíteni. Amit tett az megbocsáthatatlan. Számomra végül is. Ez a lány egyébként se szeret téged. - Hyorin arcán egy könnycsepp gördült végig. Nem akartam elhinni, amit láttok. Sose láttam még sírni. Mindig kemény volt, de most ahogy kinézett inkább egy szerencsétlen kislányhoz hasonlított. Nem bántam semmit sem. Fájdalmat akartam neki okozni. Mérhetetlenül nagy fájdalmat. Elégtételt akartam, hogy megnyugodhassak és ott folytassak mindent, ahol abba hagytam. Újra azt az életet akartam, amit Jessivel éltem eddig, igaz a veszekedések és sérülések nélkül.

- Enged el! - sziszegte Lee. Megráztam a fejem.

- Eszem ágában sincs. - incselkedtem vele.  Woo felállt.

- AZ ISTENÉRT MIT AKARSZ EZZEL ELÉRNI?! - kiabálta. Vissza nyomtam a székébe nem foglalkozva azzal, hogy tisztelnem kéne. Ezt az embert nem tudom tisztelni. Hasonlít anyámra. Ő is ugyan olyan álszent és kibírhatatlan.

- Vendetát. - higgadt voltam, de legbelül ugráltam örömömbe, mint egy kisfiú. A bosszú édes szagát éreztem magam körül. A levegő megfagyott, feszült volt, de nekem ez imponált a legjobban. Az az érzés, hogy van egy adu a kezedben mindennél boldogabbá és szabadabbá teszi az embert. Én is ezt éreztem most. Szabad voltam és könnyebb bárminél.

- Mégis minek? Az a lány megölte Hyorin apját. Te akarsz bosszút állni? Hyorin jól tette azt, amit tett és kár, hogy nem tudta befejezni. Zico te nem vagy idevaló, sose voltál idevaló. Csak anyáddal szembe voltunk tisztelettel, ezért fogadtunk be. Mindnyájunknak az lenne a legjobb, ha te nem lennél. - ideges volt Woo. Mosolyt csalt arcomra a mondanivalója. Ha ez így lenne, most nem lennék itt. Nem értem volna el ilyen sokat ennyi idősen. Az igazság az, hogy félnek tőlem, mert egyszer túl messzire fogok eljutni és nem tudnak majd megállítani. Megöltem a saját anyámat, azért, hogy szabad legyek és tudják jól, hogy innen nehezen van vissza út.

- Tudom, hogy örülnének neki, de mégis vagyok és még sokáig leszek. Jessi azért ölte meg az apját, mert én mondtam neki. - hátat fordítottam nekik és Hyorin felé tartottam. Megfogtam a fejét és kényszerítettem, hogy rám nézzen. - Hogy szoktad mondani? Fuss, ha bírsz nyuszika! - suttogtam a fülébe mosolyogva. Ijedtség ült ki az arcára. - Mégis, hogy gondoltad? Honnan vetted a bátorságot? - remegett. Rettegett tőlem és nem hiába. Annyi mindent követett el ellenem. Én tényleg szerettem őt, de ő becsapott és ki semmizet.

- Te küldted rám. - nyögte. - Te küldted. Nem az én hibám. Ha valaki megakar ölni, nem fogom hagyni, hogy megöljön. Ezt te is jól tudod. Hiába hibáztatsz engem, nem én vagyok a hibás, hanem te saját magad. - igaza van. Én vagyok a hibás és ezt tudtam jól. Én tehetek arról, hogy Jessi majdnem meghalt. Bekellene látnom, de nem akarom. Őt hibáztatom, hisz a dolgokat jobb egy emberre rá fogni. Ez egy lehetőség, hogy megölhessem. Jessit felhasználtam, mint csalit, akaratlanul. Saját sérelmeim miatt, majdnem meghalt.

- Te pedig elcseszted az életemet. Majdnem elvesztettem miattad mindenem. Emlékszel? De talpra álltam és most itt vagyok. Te pedig hol vagy? A nagy és erős Hyorin. Megfogsz halni. Nézz magadra! Szánalmas vagy! - ott hagytam és leültem vendégeimmel szembe. Ezt az ügyet minél hamarabb leakartam zárni. Lee vérben forgó szemmel nézett és tudtam jól, hogy nekünk a közel jövőben még lesz egy csatánk, amiben vagy én vagy ő , de valamelyikünk megfog halni. - Utoljára kérdem, mit kerestek itt? Mit akartok tőlem? - fészkelődni kezdtek. - Jessit akarjátok látni, hogy él-e még? Azt akarjátok látni, hogy mennyire szánalmas állapotban vagyok? Megsúgom. Sose voltam még ilyen erős, mint most. - egyre dühösebb voltam és felemeltem a hangom. A fájdalom kezdett a felszínre törni és ezeket az érzelmeket próbáltam dühvel vegyíteni.

- Enged el Hyorint! - próbálkozott újra Woo.

- Engedjem el? - nevettem. -  Nem. Nem engedem el! Ő már az enyém. - halálosan komolyan mondtam, de ebből semmi sem volt igaz. Nekem csak addig kell, míg bosszút nem tudok állni. Meg akartam ölni a szerelme előtt, de fogalmam sem volt, hogy hogyan.

- Visszakaptad Jessit, nekünk pedig ad vissza Hyorint, ez így becsületes és tisztességes. - felnevettem hangosan.

- Te meg tudod is, hogy mi az a becsületesség és tisztesség. Ne nevetess, kérlek. Szánalmas vagy a fiaddal együtt. Ebben a világban nincs olyan, hogy becsület és tisztesség. Amit ti képviseltek az már rég halott.

- Szomjas vagyok! Vizet! - könyörgött csendesen Hyorin. Mosolyogni kezdtem, mert újabb ördögi terv jutott az eszembe. A gyűrűmet fogdostam melynek a díszítése alatt lévő kisreteszben mindig van egy kevés méreg. Felálltam és a szoba túloldalán lévő kancsóhoz indultam, ami az egyik kisszekrényen volt. Beletettem a mérget mikor hátat fordítottam nekik és lötykölve, hogy feloldódjon benne a szer az asztalhoz vittem.

- Tudjátok itt nem csak Jessiről van szó. - ültem vissza le. - Hanem rólam és Kazumáról. Segíteni akarsz a szerelmeden Lee? Jó, utoljára megengedem, de utána el kell menetek, vagy megöllek titeket. Ott a víz! Adj neki, hisz szomjas. - mohón kapott érte és öntött belőle egy pohárba. Felugrott és Hyorin segítésére indult. Megitatta vele a vizet, az én örömöm pedig, hogy saját szerelmét öli meg, egyre nagyobb volt. Az utolsó cseppig megitta és pár perc múlva a szer hatni kezdett. Görcsök vették hatalmába és üvöltött a fájdalomtól. A verejték gyöngyözött a homlokán, Lee pedig idegesen figyelte a történteket. Nem tudott mit tenni. Csak fogta szerelme kezét, aki pár perc múlva kilehelte a lelkét. Összecsaptam a tenyerem és felálltam, hatalmas mosollyal az arcomon. Lee értetlenül nézte szerelme holtestét, én rám pedig úgy nézett, mint egy vadállatra. Direkt produkáltam magam. - Jó volt a buli uraim, de itt a vége. Viszontlátásra! - Woo felállt.

- Te aljas disznó! - üvöltött. - Hogy tehetted ezt? Hogy volt ehhez bátorságod?

- Nem én öltem meg, hanem a fiad. Ő itatta meg vele a mérget. - nevettem fel. Lee oda lépett hozzám és felemelte a mutatóujját.

- Ne lepődj meg, ha Jessi holtan fog haza kerülni, hozzád. - fenyegetett és a dühtől remegett. Szórakoztatott a látványa, de az, hogy Jessivel fenyegetett az már kevésbé.

- Te engem ne fenyegess idióta. - sziszegtem, mint egy kígyó.

- Visszakapod, amit tettél! Jessit el fogom kapni. Eljátszadozom vele, utána pedig könyörögni fog, hogy öljem meg. Meg fogom ölni a kurvádat, utána pedig téged is. - behúztam neki egyet. Hátra esett engem pedig Kazuma lefogott.

- Uram! - súgta a fülembe. - Magához tért!

- Vége a játéknak! Dolgom van! Takarodjatok el vagy hullazsákban kerültök ki innen! 

21.rész

Zico:

„- Zico! Nem él már! - a fiú szerelme vizes testét szorította magához és hangosan sírt a folyópartján. A környék tőle zengett, hangos keserves zokogástól. Kazuma próbált neki segíteni. Próbálta elvenni tőle a lányt, hogy betehesse a kocsiba élettelen testét, de Zico nem engedte. - Zico el kell menünk, mert megfagyunk. Betesszük a kocsiba. Gyere Zico!

- Nem! - üvöltötte. - Nem megyek sehová. Ő volt a mindenem és most semmim sincs.

- Zico, kérlek! - leguggolt mellé Kazuma. - Kérlek! Nem szeretné, ha így kéne látnia, ezt te is jól tudod. Haza megyünk, és holnap eltemetjük.

- A kedvenc virágjaival. - suttogta és megpuszilta halott szerelme homlokát.

- Pontosan. „

Kinyitottam a szemeim és Jessi testét néztem, ami össze volt törve. Sajnáltam, hogy ezt tettem vele. Nem ezt érdemli. Majdnem meghalt miattam, én pedig itthon ültem és siránkoztam. Kínok kínját élhette át. Ez a törékeny kislány, aki annyira szeretne erősnek mutatkozni. Tönkre tettem, egyáltalán nem érdemlem meg őt. Kazuma lépett be hozzám. Vállamra tette a kezét és bíztatóan megszorította azt.

- Menj, pihenj főnök. Hosszú volt ez az éjszaka. Vigyázok Jessire. - gondoskodó volt  a hangja.

- Nem! Én akarok mellette lenni! - makacskodtam, pedig igaza volt. A szemeim majd leragadtak az álmosságtól, de én mégis mellette akartam lenni.

- Zico, nagyon nagy dolgot tettél tegnap este. - próbált jobb kedvre deríteni, de csak mérgesebb lettem tőle.

- Semmi értelme nem volt. Így is el fogom veszíteni Eonni pedig nem fog feltámadni. - emeltem fel a hangom, barátom pedig hátrább lépett. Sóhajtott, majd Jessi mellé ült az ágyra.

- Kórházba kell vinnünk. - mondta csendesen, félénken. Tekintettem felemeltem rá.

- Nem! Nem visszük kórházba. Azért vannak az orvosok, hogy majd meggyógyítják.

- Zico! Kórházi körülményekre van szüksége. - erősködött.

- Nem! - csattantam fel és felálltam. - Menj ki! - mutattam az ajtóra. - Menj innen! Nem akarlak látni. 

- Zico ennyire makacs nem lehetsz. Meg fog halni! Azt hiszed csak neked fontos? Tévedsz! - Kazuma ki volt akadva és Jessire pillantott. Szemeibe fájdalom és szomorúság csillogott. Nem akartam elhinni, amit láttok, ahogy nézi. Féltékeny lettem és nem akartam, hogy a közelében legyen.

- Tűnj el! Most azonnal! - sziszegtem. -Ő az enyém jegyezd meg!

Már négy napja feküdt eszméletlenül. Az orvosok ki- be járkáltak hozzá és nem reméltek ők se túl sokat. Én voltam az egyedüli, aki hit abban, hogy fel fog épülni. Nem akartam kórházba vinni, mert nem akartam lebukni. Bíztam az orvosaimba és műszereikbe. Hittem benne, mert tudtam, hogy erős ahhoz, hogy felépüljön. Éjjel-nappal mellette ültem és fogtam a kezét. Fülébe halk szavakat suttogtam szép dolgokról, hogy legyen kedve visszatérni közénk. Gyenge lettem miatta és újra 16 évesnek éreztem magam. Nem tudnák nélküle tovább élni. Nem menne. Ő ad nekem erőt, de ha kell ő tesz emberivé. Soha többet nem tudnám bántani.

- Zico! - nyikorgott az ajtó és Kazuma lépett be rajta. - Eljöttek hozzád páran. Fontos emberek. Beszélni akarnak veled. Nagyon fontos. - nem néztem rá. Szerelmem kezét fogtam és figyeltem az arcát, hogy kinyissa a szemét.

- Miről akarnak velem beszélni?

- Rólad. - mondta egy nagy szünet kíséretében.

- Rólam? - lepődtem meg. Tudom mire akarnak majd kilyukadni,és őszintén szólva addig semmi sem érdekel, ameddig Jessivel minden rendben nem lesz. Felálltam lassan és elengedtem a kezét. Az ajtó felé mentem, majd a fegyvereimért. - Kik azok? - kérdeztem Kazumát miközben elrejtettem a pisztolyt és a tőröket a ruhám alatt.

- A szokásosak. - vigyorgott. Felhorkantottam.

- Az a vén fasz nem tud megülni a seggén?

- Úgy látszik. - Kazumára néztem mosollyal az arcomon és tudta jól, hogyha egy rossz szót is szólnak, most vérfürdőt fogok rendezni. Tesztet neki ez az elszántságom és én is jobban éreztem magam tőle.

- Na most adok nekik egy kis ízelítőt. - belecsaptam barátom kezébe, majd elindultunk.

Lee egy kínai maffiózó, aki fiatal korában került Koreába. Az apjának nagy neve van a szakmába, még most is, hogy sok év telt már el és a fia is nagyon idős. Mindenki tiszteli vagy legalább is csak azt mutatják. Fél Seoul az övé és már régóta igényt tart az én területeimre. Anyám mindig azt mondta óvakodjak tőle, de ne féljek tőle, mert nem olyan nagy ember ő, mint amilyenek mutatja magát. Akkor gyűlöltem meg igazán, mikor pénz ajánlatott tett Jessiért. Azóta még jobban keresi az alkalmat, mikor tudna eltiporni. Úgy látszik ez most jött el. Nem mer nyílt háborút indítani a területeimért, ezért újra eljött ajánlatott tenni. Kazuma gyűlöli a fiát, amiért megölte a családját. Bosszút nem állhattunk, mert még nagyon gyengék voltunk, de azóta mink is a legmegfelelőbb alkalomra várunk.

Leértünk hozzájuk majd helyet foglaltunk a dolgozószobámba. Néma, feszült csendben ültünk, míg megvártuk, hogy a felszolgáló lányok kimenjenek. Ahogy becsukódott az ajtó feltettem első kérdésem.

-Mi járatban van nálam? - próbáltam kérdésem feltenni nem közönyösen, de a düh és az undor uralkodott rajtam. Gyűlöltem ezt az embert és nem csak azért, mert meg akarta venni Jessit. Régi dolgok jutottak eszembe, amit ellenem és a családom ellen próbált tenni. Nem tud tisztességesen játszani, de mégis a tisztességes harcot és háborúskodást hirdeti. Undorító. Ebben a világban már semmi tisztesség nincs és ezt ő maga is jól tudja. Ha lenne, akkor nem keresne minket a rendőrség, akkor nem tartanák egész Seoult félelembe.

- Gondoltam eljövök megnézni, hogy tényleg igazak- e a pletykák. - a gusztustalanul gonosz mosoly ott ült arcán. Fájdalmat akart nekem okozni és nyíltan látszódott rajta.

- Milyen pletykák? - felvette a csészét és belekortyolt. Rágyújtottam egy szivarra majd vártam, milyen kést akar bele vágni a hátamba.

- Az én drága kis múzsámról és rólad szóló pletykákat. - letette a bögrét. Mosolyra húzta a száját és várta a reakciómat. Felemeltem a fejem és lassan kifújtam a füstöt. Tekintetemet rászegeztem és mintha meg se hatna a dolog úgy néztem rá.

- Ő nem a te múzsád! - mondtam csendesen. - Megmondtam neked, hogy a lány, ahogy a területeim is, nem eladó. - nyugodtságot színleltem, de legszívesebben elővettem volna a pisztolyom és ott helyben fejbe lőttem volna.

- Látszik rajtad Zico, hogy ez az egész nagyon megvisel téged. Nyúzott vagy és a kötelességeidet is elhanyagolod. Úgy pityeregsz, mint egy kislány. - grimaszokat vágott, de elő vettem a nyugodt énemet, vagyis csak próbáltam annak tűni.

- Most sértegetni jött? - felkacagtam. - Nagyon rossz úton jár. A lány egyáltalán nem érdekel. - hazudtam. - A lány az egyik emberem, aki még a legjobb lehet. Magának semmi köze ahhoz, ami itt folyik. A kötelességeimet nem hanyagolom el, csak várok a megfelelő alkalomra, amikor léphetek.

- Zico! Nem tudsz jól hazudni, de ezt most elhiszem neked. - újra belekortyolt a bögrébe. - Mi lett Hyorinnal? Tudod, hogy ő a fiam szeretője. Mi lett vele? - rá néztem Woo-ra, aki feszülten és dühösen figyelt. Ökölbe szorította a kezeit és látszott rajta, hogy csak egy szó kellene, ahhoz, hogy ugorjon és nekem essen. Felvettem anyám álarcát és gonosz természetét. Újra élőnek éreztem magam és tudtam, hogy egy újabb kártya került a kezembe. Felálltam és megkerülve az asztalt hozzájuk sétáltam. Woo és Lee mögé álltam, majd kezeimet vállaikra tettem.

- Tudod régen, nagyon régen történt egy borzalmas eset. Volt egy fiú, akinek semmije sem volt, csak a családja. Nagyon szerette őket, mert tudta, hogy rajtuk kívül senki más nem törődne vele. Ez a fiú rossz társaságba keveredett. Az én társaságomba. Együtt tanultunk harcolni, együtt mentünk lopni, verekedni és minden egyéb más dolgot csinálni. A fiú akkor is szerette a szüleit és a családját, és amit megkeresett pénzt, azt mindig haza vitte. Nos, itt is mint minden sztoriba van egy elkényeztetett, gazdag fiúcska, akinek semmi jobb dolga nincs,minthogy hülyeségeket csináljon. Ez a gazdag fiú kispécizte magának az én hűséges barátomat és fájdalmat akart neki okozni. A húgát megerőszakolta, majd a családját megölte, mert ő mindent megtehet. A szegényfiú bosszút esküdött, ahogyan én is. Jessi segített nekünk. Hozzátok be! - szóltam két srácnak. - Kíváncsi vagyok arra, hogy milyen érzés vissza kapni azt, amit te adsz a másiknak. - suttogtam Woo fülébe…