21.rész

Zico:

„- Zico! Nem él már! - a fiú szerelme vizes testét szorította magához és hangosan sírt a folyópartján. A környék tőle zengett, hangos keserves zokogástól. Kazuma próbált neki segíteni. Próbálta elvenni tőle a lányt, hogy betehesse a kocsiba élettelen testét, de Zico nem engedte. - Zico el kell menünk, mert megfagyunk. Betesszük a kocsiba. Gyere Zico!

- Nem! - üvöltötte. - Nem megyek sehová. Ő volt a mindenem és most semmim sincs.

- Zico, kérlek! - leguggolt mellé Kazuma. - Kérlek! Nem szeretné, ha így kéne látnia, ezt te is jól tudod. Haza megyünk, és holnap eltemetjük.

- A kedvenc virágjaival. - suttogta és megpuszilta halott szerelme homlokát.

- Pontosan. „

Kinyitottam a szemeim és Jessi testét néztem, ami össze volt törve. Sajnáltam, hogy ezt tettem vele. Nem ezt érdemli. Majdnem meghalt miattam, én pedig itthon ültem és siránkoztam. Kínok kínját élhette át. Ez a törékeny kislány, aki annyira szeretne erősnek mutatkozni. Tönkre tettem, egyáltalán nem érdemlem meg őt. Kazuma lépett be hozzám. Vállamra tette a kezét és bíztatóan megszorította azt.

- Menj, pihenj főnök. Hosszú volt ez az éjszaka. Vigyázok Jessire. - gondoskodó volt  a hangja.

- Nem! Én akarok mellette lenni! - makacskodtam, pedig igaza volt. A szemeim majd leragadtak az álmosságtól, de én mégis mellette akartam lenni.

- Zico, nagyon nagy dolgot tettél tegnap este. - próbált jobb kedvre deríteni, de csak mérgesebb lettem tőle.

- Semmi értelme nem volt. Így is el fogom veszíteni Eonni pedig nem fog feltámadni. - emeltem fel a hangom, barátom pedig hátrább lépett. Sóhajtott, majd Jessi mellé ült az ágyra.

- Kórházba kell vinnünk. - mondta csendesen, félénken. Tekintettem felemeltem rá.

- Nem! Nem visszük kórházba. Azért vannak az orvosok, hogy majd meggyógyítják.

- Zico! Kórházi körülményekre van szüksége. - erősködött.

- Nem! - csattantam fel és felálltam. - Menj ki! - mutattam az ajtóra. - Menj innen! Nem akarlak látni. 

- Zico ennyire makacs nem lehetsz. Meg fog halni! Azt hiszed csak neked fontos? Tévedsz! - Kazuma ki volt akadva és Jessire pillantott. Szemeibe fájdalom és szomorúság csillogott. Nem akartam elhinni, amit láttok, ahogy nézi. Féltékeny lettem és nem akartam, hogy a közelében legyen.

- Tűnj el! Most azonnal! - sziszegtem. -Ő az enyém jegyezd meg!

Már négy napja feküdt eszméletlenül. Az orvosok ki- be járkáltak hozzá és nem reméltek ők se túl sokat. Én voltam az egyedüli, aki hit abban, hogy fel fog épülni. Nem akartam kórházba vinni, mert nem akartam lebukni. Bíztam az orvosaimba és műszereikbe. Hittem benne, mert tudtam, hogy erős ahhoz, hogy felépüljön. Éjjel-nappal mellette ültem és fogtam a kezét. Fülébe halk szavakat suttogtam szép dolgokról, hogy legyen kedve visszatérni közénk. Gyenge lettem miatta és újra 16 évesnek éreztem magam. Nem tudnák nélküle tovább élni. Nem menne. Ő ad nekem erőt, de ha kell ő tesz emberivé. Soha többet nem tudnám bántani.

- Zico! - nyikorgott az ajtó és Kazuma lépett be rajta. - Eljöttek hozzád páran. Fontos emberek. Beszélni akarnak veled. Nagyon fontos. - nem néztem rá. Szerelmem kezét fogtam és figyeltem az arcát, hogy kinyissa a szemét.

- Miről akarnak velem beszélni?

- Rólad. - mondta egy nagy szünet kíséretében.

- Rólam? - lepődtem meg. Tudom mire akarnak majd kilyukadni,és őszintén szólva addig semmi sem érdekel, ameddig Jessivel minden rendben nem lesz. Felálltam lassan és elengedtem a kezét. Az ajtó felé mentem, majd a fegyvereimért. - Kik azok? - kérdeztem Kazumát miközben elrejtettem a pisztolyt és a tőröket a ruhám alatt.

- A szokásosak. - vigyorgott. Felhorkantottam.

- Az a vén fasz nem tud megülni a seggén?

- Úgy látszik. - Kazumára néztem mosollyal az arcomon és tudta jól, hogyha egy rossz szót is szólnak, most vérfürdőt fogok rendezni. Tesztet neki ez az elszántságom és én is jobban éreztem magam tőle.

- Na most adok nekik egy kis ízelítőt. - belecsaptam barátom kezébe, majd elindultunk.

Lee egy kínai maffiózó, aki fiatal korában került Koreába. Az apjának nagy neve van a szakmába, még most is, hogy sok év telt már el és a fia is nagyon idős. Mindenki tiszteli vagy legalább is csak azt mutatják. Fél Seoul az övé és már régóta igényt tart az én területeimre. Anyám mindig azt mondta óvakodjak tőle, de ne féljek tőle, mert nem olyan nagy ember ő, mint amilyenek mutatja magát. Akkor gyűlöltem meg igazán, mikor pénz ajánlatott tett Jessiért. Azóta még jobban keresi az alkalmat, mikor tudna eltiporni. Úgy látszik ez most jött el. Nem mer nyílt háborút indítani a területeimért, ezért újra eljött ajánlatott tenni. Kazuma gyűlöli a fiát, amiért megölte a családját. Bosszút nem állhattunk, mert még nagyon gyengék voltunk, de azóta mink is a legmegfelelőbb alkalomra várunk.

Leértünk hozzájuk majd helyet foglaltunk a dolgozószobámba. Néma, feszült csendben ültünk, míg megvártuk, hogy a felszolgáló lányok kimenjenek. Ahogy becsukódott az ajtó feltettem első kérdésem.

-Mi járatban van nálam? - próbáltam kérdésem feltenni nem közönyösen, de a düh és az undor uralkodott rajtam. Gyűlöltem ezt az embert és nem csak azért, mert meg akarta venni Jessit. Régi dolgok jutottak eszembe, amit ellenem és a családom ellen próbált tenni. Nem tud tisztességesen játszani, de mégis a tisztességes harcot és háborúskodást hirdeti. Undorító. Ebben a világban már semmi tisztesség nincs és ezt ő maga is jól tudja. Ha lenne, akkor nem keresne minket a rendőrség, akkor nem tartanák egész Seoult félelembe.

- Gondoltam eljövök megnézni, hogy tényleg igazak- e a pletykák. - a gusztustalanul gonosz mosoly ott ült arcán. Fájdalmat akart nekem okozni és nyíltan látszódott rajta.

- Milyen pletykák? - felvette a csészét és belekortyolt. Rágyújtottam egy szivarra majd vártam, milyen kést akar bele vágni a hátamba.

- Az én drága kis múzsámról és rólad szóló pletykákat. - letette a bögrét. Mosolyra húzta a száját és várta a reakciómat. Felemeltem a fejem és lassan kifújtam a füstöt. Tekintetemet rászegeztem és mintha meg se hatna a dolog úgy néztem rá.

- Ő nem a te múzsád! - mondtam csendesen. - Megmondtam neked, hogy a lány, ahogy a területeim is, nem eladó. - nyugodtságot színleltem, de legszívesebben elővettem volna a pisztolyom és ott helyben fejbe lőttem volna.

- Látszik rajtad Zico, hogy ez az egész nagyon megvisel téged. Nyúzott vagy és a kötelességeidet is elhanyagolod. Úgy pityeregsz, mint egy kislány. - grimaszokat vágott, de elő vettem a nyugodt énemet, vagyis csak próbáltam annak tűni.

- Most sértegetni jött? - felkacagtam. - Nagyon rossz úton jár. A lány egyáltalán nem érdekel. - hazudtam. - A lány az egyik emberem, aki még a legjobb lehet. Magának semmi köze ahhoz, ami itt folyik. A kötelességeimet nem hanyagolom el, csak várok a megfelelő alkalomra, amikor léphetek.

- Zico! Nem tudsz jól hazudni, de ezt most elhiszem neked. - újra belekortyolt a bögrébe. - Mi lett Hyorinnal? Tudod, hogy ő a fiam szeretője. Mi lett vele? - rá néztem Woo-ra, aki feszülten és dühösen figyelt. Ökölbe szorította a kezeit és látszott rajta, hogy csak egy szó kellene, ahhoz, hogy ugorjon és nekem essen. Felvettem anyám álarcát és gonosz természetét. Újra élőnek éreztem magam és tudtam, hogy egy újabb kártya került a kezembe. Felálltam és megkerülve az asztalt hozzájuk sétáltam. Woo és Lee mögé álltam, majd kezeimet vállaikra tettem.

- Tudod régen, nagyon régen történt egy borzalmas eset. Volt egy fiú, akinek semmije sem volt, csak a családja. Nagyon szerette őket, mert tudta, hogy rajtuk kívül senki más nem törődne vele. Ez a fiú rossz társaságba keveredett. Az én társaságomba. Együtt tanultunk harcolni, együtt mentünk lopni, verekedni és minden egyéb más dolgot csinálni. A fiú akkor is szerette a szüleit és a családját, és amit megkeresett pénzt, azt mindig haza vitte. Nos, itt is mint minden sztoriba van egy elkényeztetett, gazdag fiúcska, akinek semmi jobb dolga nincs,minthogy hülyeségeket csináljon. Ez a gazdag fiú kispécizte magának az én hűséges barátomat és fájdalmat akart neki okozni. A húgát megerőszakolta, majd a családját megölte, mert ő mindent megtehet. A szegényfiú bosszút esküdött, ahogyan én is. Jessi segített nekünk. Hozzátok be! - szóltam két srácnak. - Kíváncsi vagyok arra, hogy milyen érzés vissza kapni azt, amit te adsz a másiknak. - suttogtam Woo fülébe…