17.rész

Ujjait végig húzta testemen jól eső érzéseket keltve bennem. Ajkai nyakamat súrolták, erekciója pedig egyre keményebb lett. Éreztem vágyát, hallottam szíve dobbanását. Csókjait visszacsókoltam, érintései elől nem menekültem el. Átadtam magam neki és csak a gyönyörre a kéjre vágytam mely annyi nőt ejtett már rabul. Karjai, ujjai, nyelve vajon hány nőt elégített már ki. Izmait hányan csókolták, simogatták, karmolták. Nők ezrei halnának meg érte.

Megfogott és felemelt. Fenekem alá tette kezeit és úgy tartott én pedig lábaimmal körbe fontam derekát. Ajkaimat falta majd leültetett az író asztalra. Belső combom simogatta és egyre jobban haladt nőisségem felé.

- Zico… - motyogtam. Megcsókolt és nem engedett szóhoz jutni. Eltoltam magamtól. Nem nézett a szemembe. Lefelé nézett. Testem remegett a vágytól és a félelemtől. Nem a kétségbe esett félelemtől, hanem az örömittas félelemtől. Igen, ő mellette félek, ha boldog vagyok, ha nem.

- Ne, ezt sex közbe ne. - mondta fátyolos hangon. Végig simította oldalam. Megborzongtam és ott rögtön rávettem volna magam.

- Zico. Ezt el kell mondanom. - erősködtem. A nyakamat vette birtokba ajkaival. - Kérlek. Én még szűz vagyok. - elengedett és hátrébb lépett. Zavarban volt. Lehajtott fejjel kerülte meg az asztalt és ült le a helyére. Ott maradtam. Nem mozdultam csak néztem előre. Nem kíván engem, így már nem. Ez futott végig az agyamon.  Beszélnem kell vele. Meg kell beszélnünk ezt az egész helyzetet. Lábamat feltettem az asztalra majd felé fordultam. Értetlenül nézett rám. Törökülésben ültem előtte, készen állva a nagy beszélgetésre, de nem mertem kinyitni a szám. Nem mertem beszélni vele arról, amit még én magam se akarok elhinni.

- Sajnálom. - nyögte ki. - Nagyon sajnálok mindent. Egy önző, egoista dög vagyok, igazad van. Nem tudom, hogy viselkedjek veled és, hogy mit tegyek, hogy örökre enyém maradj. Nem tudnák még egy napot leélni úgy, hogy nem vagy mellettem, nem hallom a hangod. Irigy vagyok Hyunra, hogy megcsókoltad…

- Várj… - szakítottam félbe. - … te erről honnan tudsz? - elvörösödött. A szívem egyre jobban dobogott a dühtől. - Már megint követtél!!! - kiáltottam rá. Leugrottam az asztalról, megálltam vele szembe. - Már megint utánam koslatsz. Elegem van abból, hogy te mindig rám küldöd az embereidet. Nem lenne jobb békén hagyni és mikor azt mondom, hogy tűnj el az életemből eltűnni? Én se járkálgatok utánad, te se járkálj utánam.

- Ohhh valóban nem jársz utánam, akkor mi a faszt keresel itt? Nem te mondtad, hogy dolgozni akarsz nekem? És vajon miért? Azért, hogy itt legyél velem. Átlátok rajtad idióta. - kiabált ő is. Egy perc alatt eltűnt a romantika, a kéj, a szenvedély. Egyetlen egy szó, egyetlen egy mondat újra tönkre tett mindent. Vajon lesz olyan, hogy mi ketten békében meglegyünk egymás mellett? Nem hiszem. Mi ketten sose fogunk nyugton lenni.

- Idióta?! - kérdeztem fennhangon. - Én vagyok az idióta? Te beképzelt öntelt fasz.

- Mondj még pár bókot. Köszönöm. - felállt és meghajolt.

- De egy rohadék vagy. Dögölj meg!

- Sokan mondták már, főleg a buta kis libácskák, akik az ágyamba kötöttek ki és adták nekem szüzességüket.

- Hogy te mekkora paraszt vagy. - felálltam.

- Igen ezt már párszor megkaptam. Mondj valami újat cica. - vigyorgott a pofámba elégedetten. Legszívesebben pofán vágtam volna. Nem tudtam volna megtenni. Túlságosan szeretem ahhoz, hogy bántsam. Csönd telepedett közénk. Hangosan vettem, kapkodva a levegőt, gyilkos pillantásokat vetettem rá. Ő csak állt. Mosollyal arcán, karba tett kézzel. Várt, figyelt. Újra körbe vett illata. Újra elrabolt és bűnös dolgokat súgott. Annyira jól áll neki a fehér ing. Tökéletes benne. Minden apró, sexy vonását kiemeli, ellenállhatatlanná téve. Játszik velem, mint macska az egérrel. Vajon hány lánnyal tette már meg ezt? Volt e már olyan valakije, aki annyira fontos volt neki, hogy életét is feláldozta volna érte? Talán volt igazából szerelmes és talán azóta minden lánnyal csak játszik, szórakozik. Velem nem fog. Én meg fogom változtatni. Miattam más fog lenni, mert én is más vagyok miatta.

Megfogtam kezét és kivezettem az irodából. Döntöttem. Tovább akarok lépni, hogy fontos legyek neki. Nélkülözhetetlen akarok lenni számára. Neki akarom magam adni újra és újra. Nem akarok több veszekedés, sírva töltött álmatlan éjszakát. Boldog akarok végre lenni. Szeretem őt és akkor miért ne tehetném azt amit én szeretnék.

- Nem érdekelnek azok a libák. Én csak a tied akarok lenni. - suttogtam és kecsesen vezettem a szobája felé. - Azt akarom, hogy szeress és, hogy ne utálj engem. Ne kiabálj velem és ne szidj. Veled akarok lenni, mert szeretlek. - benyitottam az ajtón és behúztam őt is. Becsuktuk magunk mögött a falapot. Leültem az ágyra és vártam, hogy megmozduljon, ajkaival végig szántsa forrótestem. Nem mozdult. Csak állt és nézett csodálkozó tekintettel. Felálltam és oda sétáltam hozzá. Elkezdtem ingét kigombolni, végig csókolgatva a felszabadult terülteket. Nyakán az érzékeny bőrt, fogaimmal karcoltam végig. Olyan voltam, mint egy sex éhes ribanc, de kellett nekem, akartam. Felnyögött. Nem mozdult. Karjai teste mellett hevertek. Mintha szobor lett volna. Mozdulatlanul tűrte azt, amit más férfiak nem bírnának ki. Végig futott az agyamba az, hogy talán nem is akar. Talán nem kellett volna át vennem az irányítást. Hagynom kellett volna.

- Fájni fog. - suttogta rekedtes hangon. Nem érintett meg továbbra se. Csak állt előttem én pedig semmit sem érzékeltem abból, hogy tetszene neki.

- Tudom. De ha gyengéd leszel, akkor nem. - lábujjhegyre álltam és bele suttogtam szavaim a fülébe. Gyengéden megharaptam fülcimpáját, majd visszaereszkedtem a talpamra.

- Megígérem, az leszek. - megcsókolt és az események egyre jobban felgyorsultak. Szívem hevesen vert, testem pedig várta az újabb és újabb érintéseket. A fájdalom hamar elmúlt és helyét át vette a felülmúlhatatlan jól eső érzés és szenvedély. Újra és újra nevét sikítottam magamon kívüli állapotba, megfeledkezve arról a sok rosszról, amit nekem okozott. Magamhoz vontam minden egyes alkalommal és kényszerítettem, hogy egyre jobban mozogjon bennem. Hangos, férfias nyögések hagyták el a száját, amitől egyre jobban izgultam fel. Hús a húsban, magamba érezhettem és ennél nagyobb öröm nem kellett nekem.

- Zico… - nyögtem alatta, ahogy sodort magával a kéjes érzelmek hullám tengerébe. Tehetetlenül feküdtem alatta. Hátába kapaszkodtam s becsukott szemmel élveztem minden egyes mozzanatát. Erős, izmos hátát karmolásztam, nevét nyögve. - Zico… - újra és újra, míg a csúcsra nem értem. Összetörtem a karjaiba ezer darabra, majd újra önmagam lettem. Kimerülten feküdtem mellette. Karjaiba vont és nyugtatni kezdett. Behunytam szemeim és élveztem azt a pillanatnyi időt, amit úgy töltünk együtt, mint két szerelemes.

- Kicsim. - suttogta a fülembe, cirógatott és ölelt magához. - Szeretlek. - végre kimondta és őszintén. Szívéből jött nem pedig a torkából. Jobban hozzá bújtam és hallgattam gyors szívverését.

- Én is téged. - suttogtam és lassan elnyomott az álom.

A reggel borzalmasan hamar jött el. A szobát fény töltötte meg, a fehér lepedőn a vérem volt én pedig hátamon feküdve próbáltam elfeledni mindent. Vegyes érzelmek kerítettek hatalmába. Szomorúság, hogy eldobtam magamtól valamit, ami a világon a legfontosabb volt számomra. Boldog voltam, mert tudtam, hogy most már minden máshogy lesz. Rá néztem. Kimerülten feküdt mellettem és édesen szuszogott. Akkor a legszebb, és legőszintébb mikor alszik. Hozzá bújtam és orrát kezdtem el simogatni ujjammal. Mocorogni kezdet, szempillái pedig remegtek. Pár perc múlva már engem figyelt mosolyogva.

- Szia, édesem. - köszönt álmosan. Mosollyal fogadtam és megpusziltam. - Hmmm… végre ki tudtam magam aludni rendesen. Köszönöm.

- Bolond. - mosolyogtam rá.

- Akarlak még. Újra és újra és újra… - megcsókolt. Viszonoztam csókját. Elváltam tőle. Nyújtózkodni, mocorogni kezdett. Hangosan fújta ki a levegőt, majd visszafordult hozzám.

- Bántani fogsz újra. - suttogtam, remegő hanggal. Ettől félek a legjobban, a bánattól és a fájdalomtól. Félek, hogy újra bántani fog, újra olyan dolgokat fog tőlem kérni, amit én nem szeretnék megtenni. De hát én vagyok a bolond, hisz bármit megtennék érte.

- Nem foglak ígérem. - megfogta kezem.

- De fogsz.

- Nem bántalak, mert már összetartozunk. - megcsókolta a kézfejem. Hinni akartam benne, hogy így lesz, remélni, hogy ezek után együtt leszünk, de mégis féltem attól, hogy minden ugyan olyan lesz, mint volt.

- Zico! Te is én is tudom jól, hogy semmi sem lesz sohase köztünk tökéletes. Teljesen más emberek vagyunk, mi nem passzolunk össze. Nem normális az, amit mi egymással csinálunk. - próbáltam megtalálni a kiskaput ahhoz, hogy valami hibát kövessünk el. Menteni akartam a talán még menthető dolgot. Nem értem magam és sose fogom magam megérteni. Egyik pillanatban még remélem és akarom, hogy minden jó legyen köztünk, a másik pillanatban pedig azért imádkozom, hogy felejtsük el egymást.

- Miért Jessi? Miért próbálsz állandóan ellenkezni. Miért akarod azt, hogy mi ne legyünk együtt? Menekülsz előlem. Mikor minden jó lenne, akkor te jössz és tönkre teszed az idillt.

- Én teszem tönkre? - ültem fel mérgesen az ágyba. - Én teszem tönkre!? Nem tudom ki az, aki mindig ki talál valami faszságot, csak azért, hogy teljesen ki készítsen. Nem veszed észre, hogy teljesen tönkre teszel!?

- Én teszlek tönkre? Én? - újra egymás torkának ugrottunk. Mind ketten egymást hibáztattuk, ócsároltuk, pedig mind ketten ugyan olyan hibások vagyunk. Nem illünk egymáshoz, de mégis, valami miatt nem tudunk meg lenni egymás nélkül. Macska egér harcot vívunk és tudjuk, hogy ebben az egész sztoriban nem egy ember fog sérülni, hanem mindketten. Nem akarok bele pusztulni, nem akarok ebbe meghalni, nem akarok tönkre menni, de mégis szükségem van rá, mint a drogra. Lassan levette rólam a rám visszakerült, kevés ruhát. Bőröm újra végig szántotta ajkaival, libabőrt hagyva maga után. Halk nyögés hagyta el szám és remegve vártam ismert ismeretlen mozdulatait. Újra alá kerültem, megadva magam neki. Lassan belém hatolt, körmeimet bele vájtam izmos hátába, a jól eső érzés miatt. Mozogni kezdett bennem, újra meg újra hangosabb nyögésekre kényszerítve. Ajkaink egybe forrtak, testünk gyöngyözött az izzadságtól.  Mindketten egyszerre mozogtunk és abban a pillanatban nem a viták, a bánat, a fájdalom járt a fejünkben, hanem az, hogy örömet okozzunk egymásnak.

- Ahhhwww Zico!!! Kérlekhhh, szeress. - kérlek, szeress, kérlek, ne bánts többé. Nem akarok tőled elszakadni, hisz te vagy a fény az életembe, te vagy a támasz, a menedék, a hajlék. Szeretlek, szerettelek és szeretni foglak örökre…

Fájdalmas a búcsú, amit a hajnal hozz el. El kell válni a szerelemtől és a szenvedélytől. A reggeli sex után újra elaludtam. Pár óra múlva egyedül ébredtem. Ziconak semmi nyoma nem volt. Felöltöztem, összeszedtem magam és elindultam gyalog haza. Nem akartam egyedül ott maradni és az teljesen világos volt számomra, hogy ő sem akar ott látni. Elment, biztos dolga van, de egy üzenetet, hagyhatott volna.

Szomorúnak éreztem magam. Azt hittem, hogy tényleg más lesz minden. Becsapottnak és elhagyatottnak éreztem magam. Eufórikus állapotban kellett volna lennem. Nem éreztem semmi boldogságot. Újra egyedül voltam ebben a nagyvárosban, távol a családomtól, ami talán nem is volt annyira a családom. Azt hittem Zicoval mindent újra kezdhettek. Mennyire tévedtem. Találnom kellett volna egy normálisabb fiút, aki nem csak egy éjszakára akar. Buta, ostoba és naiv vagyok. Csak boldog akartam lenni…

- Jessi!! - egy ismerős hang ütötte meg a fülem. A szívem egyre gyorsabban dobogott. Megfordultam és a tömegből Kazuma alakját vettem ki.

- Kazuma???