20.rész

Egy dohos, sötét pincében ébredtem. A fejem fájt és forgott velem a világ. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok vagy, hogy mióta vagyok itt. Reméltem, hogy ez csak egy rémálom és hamar vége lesz. A pince ajtó kinyílt és egy kevés fényt engedett be, ami bántotta a szemeim. Villany gyúlt és mikor felnéztem az a lány állt előttem a képről. Megijedtem. Őt kellene megölnöm és mégis ő fog most engem megölni. Arcán düh, elégedettség és gyász ült. Haja már nem szőke volt, hanem fekete, de arca még mindig ugyan olyan gyönyörű. Kezeimet próbáltam megmozdítani, de azok erősen hozzá voltak kötve a gyenge fa székhez, amin ültem. A lány közelebb jött hozzám és úgy nézett, mintha valami veszélyes fenevad lennék.

- Remélem, nem kell bemutatkoznom. - hangja, mintha kést szúrtak volna a hátamba. - De a te nevedet még alig tudom. Jessi igaz? - bólintottam. Mosoly jelent meg arcán. - Zico új kis játékszere.

- Nem vagyok a játékszere. - sziszegtem. Dehogy is nem. Ha nem lennék az nem kerültem volna ilyen helyzetben. Egyetlen szavával rá tud venni dolgokra, amiért én magamat nap, mint nap leköpködöm.

- Nem úgy néz ki! - vihogta a lány. Közelebb jött hozzám, nagyon közel. Leheletét arcomon éreztem, miközben ő a karfába támaszkodva hajolt felém. - Az apám volt az a férfi, akit te megöltél. - suttogta. Hangja kegyetlenségről árulkodott, nekem pedig összeszorult tőle a gyomrom.

- Zico el fog jönni értem. - suttogtam nyugodtságot színlelve.

- Nem hiszem. - mosolygott gonoszul. - Engem is magamra hagyott. Eldobott, sőt megakart ölni, most meg megakar öletni egy kezdő kis kurvával.

- Te vágtad át! - kiabáltam. - Te kerested magadnak a bajt. - nem foglalkozott velem. Gonosz mosollyal hagyott ott és a sarokban álló kisasztalhoz ment. Megfordult és egy keskeny, fényes penge volt a kezében, amit magason tartott. Felém közeledett vele,majd egy szó nélkül bele vágott a lábamba. Felordítottam az égető fájdalomtól, ő pedig ezen hangosan elkezdett nevetni.

- Fuss, ha bírsz nyuszika!- megint bele vágott a lábamba a térdem felett. Most nem üvöltöttem, pedig nagyon fájt, de nem akartam neki megadni az örömet.  Éreztem, ahogy a vérem végig folyik a lábamon, a fájdalomtól pedig teljesen elzsibbadt végtagom. Zico járt a fejembe és haragot éreztem. Azt akartam, hogy itt legyen és védjen meg, mentsen meg. Tudtam jól, hogy nem fog eljönni értem én pedig itt fogok meghalni. Álmokat kergettem egy szebb jövőről, amiből nem lesz és nem lehet soha se semmi sem. Bolond, naiv kislány vagyok, aki minden szépet elhisz a rossz fiúknak. Oda adtam magam neki és most ennek a levét iszom meg. Szerettem, de most már fogalmam sincs mit higgyek, mit érezek. Nem bízok már benne, de remélem minden jobbra fog fordulni. Hiszek a jóban és abban, hogy ő is megváltozhat, bármennyire abszurd ez az egész.  Újra belém mártotta a pengét. Könnyek szöktek a szemembe s próbáltam fájdalmamat elfojtani. Csak ő járt a fejembe. Akármennyire felejteni akartam, ő járt a fejembe. - Szerettem. - szólalt meg csendesen miután a kisasztalhoz visszatért. - Kihasznált. Én csak bosszút akartam állni. Sikerült. Nem tehetek róla, hogy a hatalmas egójába bele tapostam. Dühös voltam rá. Azt akartam, hogy fájjon neki, hogy ugyan úgy elveszítsen mindent, mint ahogy én. Tönkre tett, de én csak adtam neki a szépet, miközben undorodva néztem rá. - felém fordult. - Megölette az apám, most én is elveszem tőle azt, ami számára a legfontosabb.

- Nem én vagyok az. - nyögtem. A fájdalom egyre elviselhetetlenebb lett. A testem éget a láztól, torkom kiszáradt és csak inni akartam.

- De kedvesem, te vagy az. - közelebb jött hozzám és letérdelt elém kezeit a frissen szerzett sérüléseimre téve. - Láttalak titeket. Láttam mennyire boldog veled. Irigyellek.

- Nem boldog velem. - nyögtem csendesen. - Ha boldog lenne, most nem itt lennék.

- Ebben talán van valami, de ha nem szeretne, akkor már nem is lennél a közelében. Valahol élettelenül feküdnél a városban. Túl sokat meg engedsz magadnak vele szembe.  - felállt és kisétált a pincéből magamra hagyva, lázasan…

Zico:

Az ablakban ültem és figyeltem az utcán sétáló embereket. Egész éjszaka nem aludtam. Kazuma eltűnt és nem tudtam elérni se. Túl messzire mentem, hisz ő még olyan fiatal és én kitettem egy ilyen veszélynek. Soha többet nem fogom látni Jessit, ahogy őt se. Végezni akarok mindennel végleg. Elegem van ebből az egészből. Anyám tette ezt, anyám műve vagyok. Fogalma se volt mit tesz, csak csinálta. Szörnyet teremtett a saját fiából. Kazuma azon az estén szintén ott volt velem. Rettegtem és dühös voltam. Próbált lebeszélni a dologról, de tudtam, hogyha nem lépek minden rosszabb lesz.

- Megfogom öni Kazuma, még pedig ma este!- Kazuma csak sóhajtott és leült a felbőszült fiú mellé.

- Zico gondold át! Az anyád!- próbálta jobb észre téríteni, de látszott, hogy ennek semmi haszna nem lesz. Zico felállt és az ablakhoz sétált. Kinézett rajta és a fényes utcát figyelte. Kezeit összefonta és elmerült a gondolataiba. Ezt az egy dolgot most először az életében komolyan gondolta.

- Ő nem az anyám. Ha az anyám lenne nem tette volna ezt velem. - hangjából a harag szólt. Dühös volt az anyjára, mert elvette tőle azt, aki számára a legfontosabb volt.

Kazuma lépett be hozzám. Nem szólt semmit csak figyelte, ahogy magamba fordulva gondolkozom. Lassan felébredtem az emlékekből és Kazuma felé fordultam.

- Emlékszel mikor megtettem mit mondtam? - Kazuma bólintott. - Soha többé nem fogom engedni, hogy elvegyék tőlem azt, ami számomra a legfontosabb.

- Zico! - sóhajtott.

- Nem tudom, miért vagyok ilyen! Nem tudom, hogy lehetek ilyen gyenge egyetlen lány miatt, aki nem is szeret! De én szeretem őt. Itt az újabb esélyem. Itt az esély, hogy kijavítsam azt, amit régen tettem. Most meg tudom védeni azt, ami az enyém. - felugrottam és a fegyvereimért indultam. Kazuma elismerően és boldogan nézett rám. - Szólj az embereknek és kutassátok fel Hyorint. Tudjátok meg, hogy hol van az a ribanc. Én akarom megölni!

Jessi:

-Zico! - nyögtem mikor a jéghideg víz az arcomba ömlött. - Zico! - a lány hangosan, idegesítően felnevetett.

- Nem hall téged! - ökölbe szorítottam a kezeimet. A fájdalom egyre rosszabb volt és a külvilág körülöttem csak halvány álomkép szerűséggé vált. Nem tudtam felfogni semmit, még azt se, amit mondott. Összefolyt hangokat hallottam, kivehetetlen szavakat. Zico járt a fejembe. Magam előtt láttam, ahogy csókolt és ölelt. Életem legszebb pillanatai voltak. Számtalanszor mondtam neki, hogy utálom és gyűlölöm, de ha ez így lenne, akkor nem tettem volna meg vele mindazt, amit megtettem. A hálójába csalt és fogságba ejtett. Soha többé nem fogok tőle szabadulni. Csak ő érte kell túlélnem mindezt. A lány közelebb jött és hajamnál fogva felemelte a fejem. Nem bírtam kinyitni a szemeim. Nem bírtam rá nézni, nem bírtam erősnek mutatni magam. Elrontottam mindent. Hittem Ziconak és most itt vagyok. Végem lesz hamarosan. - Jaj, de cuki vagy. - megpuszilta a homlokom én pedig legszívesebben felugrottam volna és behúztam volna neki. - Ahogy látom, nem sok van már hátra neked. - újra megvágott, de most az arcomat. Éget és éreztem, ahogy a meleg vérem végig folyik arcomon, majd a nyakamon. - De ha mégis valamilyen csoda folytán túlélnéd, nem engedhettem, hogy Ziconak szép legyél. Csúnya kis dögöt varázsolok belőled. Ha nem éled túl, akkor pedig kínok közt fogsz meghalni, ami még jobb. - mint ha egy kisgyerek beszélt volna hozzám. Mintha azt mondta volna, hogy délután elmegyünk fagyizni. - Vagy van egy harmadik lehetőség.

- Mi az? - nyögtem.

- Ha most meg kérsz szépen, végzek veled. - közelebb hajolt és a fülembe suttogta szavait. Addig nem, míg van remény, hogy rám találnak. Addig nem kérem. Ezek a gondolatok jártak a fejembe és komolyan is gondoltam. Soha se adnám meg ennek a nőnek, azt a boldogságot, hogy könyörgöm neki a megváltó halálért. Még sok mindent el kell intéznem az életben. - Gondolj bele, Zico úgyse jön érted.

- De eljön. - nyöszörögtem. Újra bele vágott az arcomba én pedig felkiáltottam. Hangosan nevetett, mintha egy ajándékot kapott volna.

- Szóval inkább szenvedsz?

- Inkább. - fejemet megragadta és vártam, hogy lesújtson újra, de nem történt meg. Eszméletemet lassan elvesztettem és átadtam magam a sötétségnek.