8.rész

- Lenne egy kis meló. - mondta Zico idegesen, ahogy kinyitottam a szemem reggel. Elűzte kegyetlenül a boldogságom és újabb rémes gondolatokat teremtett az agyamba. Nem hagyta, hogy felébredjek és felkészüljek a nap minden szörnyűségére. Felültem és térdeimet felhúztam, majd átöleltem őket karjaimmal. Félni kezdtem. Itt vagyok messze, egyedül ezzel az idiótával és senkit sem ismerek, ha menekülni kéne. - Ne aggódj! Hamar végzel vele és nem fogom engedni, hogy bántsanak. - csuklott el a hangja én pedig értetlenül néztem rá. Valami nyomta a lelkét, de tudtam jól, hogy sose vallaná be, hogy mi baja.

- Mi lenne az? - kérdeztem bátortalanul.

- Majd délután elmondom. Nem akarom, hogy bosszúságod legyen miatta egésznap és elrontson mindent. - kiakadtam. Egyre rémesebb gondolatok futottak át agyamon és egy furcsa sejtelem ütötte fel a fejét bennem.

- Zico! Te ezt mindvégig tudtad. Ezért hoztál magaddal nem pedig azért, hogy ne egyedül legyél. - felálltam mielőtt még elkaphatott volna. - Hazudtál már megint nekem én pedig majdnem meg adtam magam. - hajamba markoltam és idegesen jártam fel alá. Üvöltöttem vele és jól esett, hogy még ellenkezni se akart, csak hagyta, hogy kiadjam magamból. - Nem érdekelsz. Haza megyek. Ha haza jöttél, akkor pedig visszafizettek minden centet és felejtsük el egymást. - Zico rémülten ugrott fel. Sose láttam még ilyenek. Félt.

- Jessi. Nem tudtam, hogy így fognak alakulni a dolgok. Kérlek, szépen ne tedd ezt velem. - mentegetőzött és könyörgött. Szánalmas alaknak tűnt. Megint egy fiú volt, nem pedig egy veszélyes alak, akitől félnem kéne és tartani. - Ha elmész, akkor én tönkre megyek. Szükségem van rád. Kérlek téged. Megígérem, nem hagyom, hogy bántsanak.  Kérlek. - szánalmas volt. Szemeibe néztem, amibe pontosan bele volt írva minden gondolata és félelme. Nem tudtam ellen állni neki. Ajkai tévedt tekintetem, amik teljesen megbabonáztak, magukba bolondítottak. Egy perc alatt történt, hogy meggondoltam magam. Pedig ott lett volna az alkalom, hogy haza menjek és befejezek mindent. Elmenekülhettem volna ott és akkor, de mégis szeretem ezt a férfit. Nem tudom leírni pontosan miért, de szeretem.

- Elmentem megfürdeni. - bementem a fürdőbe és magamra zártam az ajtót.

A kocsiba ültünk egy óra múlva néma csendbe. Nem jutott eszembe semmi, amit mondhattam volna neki és haragudtam is rá. Shanghai leggazdagabb részén jártunk. Itt egészen más milyen volt a városkép, mint ahol előző nap jártunk. Ámulva bámultam kifelé az ablakon. Gyönyörű épületek és még gyönyörűbb autók. Ez nem az igazi Kína volt. Az igazi Kína nem ilyen, ahogy hallottam. Az igazi Kínában az emberek éheznek, szegénységben élnek és egymás ellen harcolnak a túlélésért.

- Szép hely Shanghai ugye? - bólintottam és tovább bámultam kifelé. - Szép, de ez csak egy álca.

- Hová tartunk? - tereltem a témát. Nem akartam tudni arról a sok szörnyűségről, amit már így is el tudtam képzelni. Ráadásul többet akartam tudni a terveiről.

- Vásárolni. Kell neked pár új ruha, mert amiket hoztál magaddal, nos, nem éppen a legmegfelelő öltözék. Semmi normális göncöd nincs, és most ezen kell segítenünk. - mondta közönyösen. Felment bennem a pumpa és felé fordultam.

- TE KUTATÁL A CUCCAIM KÖZÖTT?! - ordítottam a képébe. - Ehhez nem volt jogod! Az az én magán életem. - megrántotta a vállát és az ablakon nézett kifelé. Nem érdekelte kiborulásom, sőt lemertem volna fogadni, hogy még élvezi is a helyzetet. Gondolataiban biztos perverzkedik rajta és azon gondolkozhatott, hogy hogyan fog ezért az ágyban büntetni. Nem mintha engedném neki.

- A buggyijaid nagyon szépek. Remélem nem haragszol, hogy eltettem belőle egyet. Szunevir Shanghaijból. - nevetett majd a zsebéből elő vette és felmutatta. Utána kaptam, hogy kivegyem a kezéből, de ő elrántotta.

- Ajánlom te rohadék, hogy ad vissza, így is haragszom rád. - intett, hogy nem. - Megverlek te szemét dög. - megszagolta. Csesztetésből nagyot szívott az illatából, majd felemelte az ablak felőli kezében, én pedig ki akartam venni. Az ölébe kerültem szembe vele ő pedig előre dobta az anyós ülés felé. Utána akartam menni, de megfogott. Csípőmnél fogva tartott magán.

- Ha kapok egy csókot… - megpuszilta a nyakam én pedig visszafojtottam egy jól eső nyögést. - … akkor talán… - az álam következett. - … érte mehetsz. - megcsókolt én pedig hajába túrva viszonoztam és jobban hozzá préseltem magam. A csókunk egyre szenvedélyesebbé vált. Remegtünk mindketten a vágytól én pedig próbáltam vissza fogni minden belőlem kiáramló jelet, hogy tetszik és izgat, amit csinál velem.  Elváltunk egymástól és a kocsi is megállt. - Megérkeztünk. - lihegte csendesen. - Nem akarok kiszállni.

- Én se. - és ezzel adtam meg magam. Bele egyezésemet adtam az egész dologba és tudatára adtam, hogy vágyom rá.

- Muszáj lesz.

- Tudom.

A hajamat gyönyörű féloldalas kontyra csináltatta meg. A ruha hosszú vörös színű volt, testhez simuló, baloldalamon hosszan kivágott. Mikor megvettük nem hittem volna, hogy ennyire jól fog állni és még az alakomat is ki fogja emelni. Soha se képzeltem el magam egy ennyire sexy ruhába. Én mindig az a sportcipős, farmernadrágos és pólós lány voltam. Kiléptem a fürdőből és megálltam az ajtóba. Megvártam Zico reakcióját, aki elégedett arckifejezéssel bámult vissza rám egy elismerő füttyentés kíséretében. Egy sexy mosoly jelent meg arcán és miközben inge úját gombolta be, lassú, lomha léptekkel közeledett felém. Pár centi választott el minket egymástól. Karomat felemeltem és megigazítottam a nyakkendőjét.

- Most már jól vagy. - mosolygottam rá ő pedig átölelt és magához húzott. Frissen borotvált arcához érintettem orrom és magamba szívtam férfias after shave illatát. Egyik kezem mellkasán pihent másik kezem pedig lapockáját simogatta.

- Tökéletesen nézel ki. - suttogta fülembe.  Hangjától libabőrös lettem és nem akartam tovább türtőztetni magam.

- Te se vagy rossz. Zico figyelj, ha haza jöttünk én szeretnék… öhhmmm… izééé tudod. - perverz mosoly jelent meg arcán.

- Tisztában vagyok vele.

Dühösen szálltam ki a kocsiból a nyomornegyed kellős közepén. Tiltakozóan megálltam a romos tömbház előtt, amibe készültünk belépni. Zico megragadta a karom és próbált befelé vonszolni. Ellenkeztem és kezemet kirántottam erős öleléséből. Gyűlöltem és legszívesebben ott helyben átvágtam volna a torkát, nevetve néztem volna végig szenvedését. Összefont kezekkel álltam előtte ő pedig kezdte elveszíteni türelmét. Újra megragadott erősebben.

- Nem megyek! - üvöltöttem a képébe. - Te már megint csak szórakoztál velem. Még hogy lelki támaszként kellek neked. Nem azért hoztál te magaddal Kínába hanem azért, hogy eladj. Te utolsó aljas disznó. - mellkason vágtam a szabad kezemmel, de ő lefogta azt is.

- Elmondtam neked, hogy ma tudtam meg, hogy mit akarnak. A főnököd vagyok nem pedig a szeretőd és azt teszed, amit én mondok. - egy illegális mérkőzésre hozott. A kínai hatóságok már régóta kutatják a szervezetett, a helyszínt és az embereket, de soha se jutottak eddig még nyomra. Azért is akarták felszámolni az egészet, mert megannyi áldozatott követelt már a halálos rendezvény. De a harcosok mégis mennek. Küzdenek, mert hatja őket valami vágy, amit sokan nem tudnak megérteni. - Ott fogsz mellettem ülni és végig nézed. Fogadod a fiút és elmész vele. Kell a pénz.

- Rohadj meg. Gyűlöllek! - könnyes szemekkel néztem rá, de mintha őt meg se hatották volna a szavaim.  Elárultnak éreztem magam. El rontott mindent ami kezdet kettőnk között ki alakulni.

- Tessék. - belenyúlt a zsebébe és egy kékszínű pirulát nyomott a kezembe. - Edd meg! Nyugi semmi bajod nem lesz tőle. Nem drog. - nem akartam neki hinni, de kénytelen voltam újra bízni benne. Bekaptam és lenyeltem.  Megsimította az arcom és bentebb invitált a romos épületbe. Belülről se volt különb, mint kívülről. Penész és dohszag terjengett a levegőben, amitől felfordult a gyomrom. A pincébe mentünk le, ahol még rosszabb volt a helyzet azzal, hogy férfiak izzadságszaga terjengett a levegőben ezzel a büdös szaggal együtt. Hányingerkeltő volt. Nem sok kellett ahhoz, hogy megálljak a faltövénél és kiadjak magamból mindent. Megálltunk, ahogy a pincébe leértünk. Egy alacsony öregember közeledett felénk és tárt karokkal fogadta a mellettem álló bűnözőt.

- Ő az a lány? - kérdezte Zicot végig mérve rajtam. Bólintott. - Szebb, mint a képeken. - képek? Milyen képek? Zico csak meghajtotta a fejét. A férfi elment mi pedig helyet kerestünk és leültünk. Némán szótlanul ültem mellette és nem akartam felfogni az egész helyzetet. Nem is kellett. Pár perc múlva szédülni kezdtem. Összefolyt férfiket láttam mindenütt. Félelmetes árnyakat és Zico erős, ölelő karjainak érzését…

Egy szobában tértem magamhoz. Egy elegáns szállodai szobában. Ruhában feküdtem, de fotelban ülő felajzott férfi mást akart. Felültem az ágyon és összehúztam lábam majd átkaroltam. Félve néztem az izom kolosszusra és menekülő utat kerestem. Az ismeretlen, perverz mosollyal állt fel előttem és vetkőzött le. Meztelenül állt és várta, hogy kényeztessem.

-Szeretném előtte használni a mosdót. - nyögtem ki. Fejével az ajtó felé biccentet én pedig siettem befelé rajta. Magamra zártam az ajtót és bele néztem a tükörbe. Az a rohadék elkábított. Ökölbe szorult kezem és halkan sírni kezdtem. Ez nem lehet igaz. Ilyen nincs. - Meg kell menekülnöm. - suttogtam. A szekrényeket nyitogattam hátha találok bennük valamilyen éles tárgyat, de üresek voltak. A combhoz nyúltam, amihez egy kisebb kés volt szíjazva, de sajnos az már nem volt ott. Az ujjamra tévedt pillantásom. Zico gyűrűje volt rajta. Eddig ezt nem vettem észre és nagyon reméltem, hogy leendő partnerem se. Kinyitottam a tetejét és fehér por volt benne. Ismertem annyira őt, hogy tudjam mi az. Segít. Ilyen helyzetbe taszít, de mégis segít. Eszembe jutottak szavai. Már reggel tudta mi lesz és megígérte, hogy vigyázni fog rám. Ezek szerint tényleg nem tehetett mást. Kimentem az ajtón. Megálltam pár másodpercre, hogy szét tudjak nézni a szobában. Megláttam a minibárt és rögtön felé vettem az irányt. Ideges voltam, de lépteim nem ezt mutatták. Sexyn szedtem a lábam előtte, hogy még ne is sejtse, hogy mire készülök. - Egy ital jól fog esni előtte. - mondtam búja, sexre csábító hangon és töltöttem mindkettőnknek. Az övébe bele öntettem a port, és ahogy elmentem előtte úgy sétáltam vissza hozzá. Oda adtam neki, de ő poharat cserélt velem. Koccintottunk majd meghúzta a tartalmát. Mosolyogva nézett rám. Megfogta a csípőm és magához húzott. A por lassan hatni kezdett. Elengedett, pislogott és a szemét dörzsölte. Imbolyogni kezdett jelezve, hogy hatott és nem sokára mély álomba fog merülni.  Fél perc múlva már a padlón feküdt.

7.rész

- Nem! - gondolkodás nélkül ejtettem ki a szót a számon. Közelebb lépett hozzám én pedig mellkasánál fogva próbáltam az ajtó felé tolni. Nem sikerült. Kész csoda lett volna, ha meg tudtam volna mozdítani. Kétszer akkora, mint én, ráadásul erősebb is nálam. Nem tett semmit, csak mosolygott gyermeteges próbálkozásomon. -Zico! Megmozdulnál?- mint két gyerek úgy viselkedtünk. Most nem volt fölé és alá rendeltség. Most egyen jogúak voltunk. Nem volt köztünk semmi különbség és talán ezért éreztem magam abban a pillanatban közelebb hozzá. Nem tudtam rá úgy tekinteni, mint egy veszélyes férfire, vagy arra az emberre, aki minden este a klubban vár, vagy halálra veret csak azért, hogy olyan legyek, mint az emberei. Most játszótárs volt. Elővettem a legmérgesebb arckifejezésem és rá néztem. - Zico rohadt veszélyes pasi vagy, semmi kedvem veled egy fedél alatt lenni. Ez a magánszférám, amit tiszteletben kell tartanod. Ezért követelem, hogy hagyd el a házam. - mutattam az ajtó felé. Közelebb hajolt hozzám.

- Ezt akarod? - suttogta fél mosollyal arcán.

- Igen ezt. - mondtam határozottan. Ajkai már majdnem elérték az enyémet. A levegő a tüdőmbe rekedt és köpni, nyelni nem tudtam a vágytól, hogy megízlelhessem csábító, bűnös száját.

- Mire készülsz Zico? - suttogtam. Ujjainkat összefűzte, homlokát homlokomhoz tette. Arcomon éreztem minden egyes levegő vételét.

- Még soha egy lánnyal se volt ilyen, mint veled. Te más vagy. - suttogta és orrom hegyére egy puszit nyomott. Behunytam a szemem és sóvárogva vártam a csókot, ami majd bűnös dolgokra késztett. Nem így lett. Eltávolodott tőlem és arcom fürkészte valami értelmes reakció után kutatva. Ő se volt abban a pillanatban úgy mond az érzéseinek ura és talán tőlem várt valami értelmes dolgot. - Haza megyek. Holnap este találkozzunk. Jó éjt és álmodj szépeket. Szia!

- Szia!

Kimerülten ültem a táncterem kellős közepén. Képzeletben már a klubban voltam és most az egyszer nem féltem az estétől. Vártam, hogy lássam Zicot, hogy örömet okozhassak neki. Talán ez a naiv viselkedésem tesz majd tönkre egyszer. Bolond vagyok, hogy egyáltalán erre vágyom. Eddig megalázónak éreztem az egészet, de mégis valami megváltozott bennem és várom, hogy ott álljak előtte és nézhessen. Sajnálatot érzek iránta, hisz tudom milyen érzés egyedül lenni. Tudom, min mehet át. Erős férfi ő, de a szíve akkor is emberi akár mit mond vagy tesz. És az, hogy beismerte, hogy egyedül van, nekem felért egy vallomással. Bízik bennem. Most már tudom.  Ha ezzel jót teszek neki, akkor örömmel csinálom, hisz ez csak egy tánc semmi több. Hangokra lettem figyelmes és felpattantam mikor nyílt az ajtó. Nem akartam hinni a szememnek. A B.A.P állt előttem. Meredten néztek rám, mintha valami csoda lennék. Meghajoltam előttük ők pedig közelebb jöttek. Zelo mosolygós arcával találtam szembe magam.

- Fiúk menjük. Nekünk ide be se szabadna lépnünk! - YongGuk próbálta őket kicsalogatni.

- Ne már! Hadd ismerjük meg. Olyan csinos. - magamra néztem és akkor tudatosult bennem, hogy egy topon és egy nagyon rövidnadrágon kívül nincs rajtam más. A pólómért nyúltam és felvettem elpirulva.

- Azt mondtam nyomás! - csattant fel YongGuk. Zelo lemondóan sóhajtott. A fiúk is feladták, tudva ezt a mecset nem ők fogják megnyerni. Zelo még az ajtóból visszafordult egy mondat erejéig.

- Viszlát, széplány. - rámosolyogtam és integettem neki. YongGuk maradt a terembe egyedül, és ahogy a többiek kimentek ő közelebb lépet hozzám. A szívem a torkomba dobogott, mert sose hittem volna, hogy ilyen közelről fogom őt az életben látni.

- Sajnálom, hogy zavartunk. - lehajtotta a fejét bűnbánóan. Még mindig nem hittem el, hogy ő áll előttem és éppen bocsánatot kér. Alig vártam, hogy elmeséljem Melinek.

- Se-se-semmi baj. Pihentem. Nem zavartatok. - szemeimmel menekülő utat kerestem a terembe ebből a kínos helyzetből. Az üres palackra tévedt a tekintettem és jobb ötlet híján érte nyúltam, hogy elfogyott a vizem és meg kell töltenem a palackot.

- Gyere velem. - nyújtotta felém a kezét és édesen mosolygott. - Biztos éhes is vagy.

- Nem. Köszönöm. Inkább elmegyek az öltözőbe és öntök bele vizet.

- Lefogadom, hogy te nem nagyon császkáltál még az épületben.

- Nem. Nem érek rá. Reggel bejövök, átöltözöm és egésznap ki sem mozdulok innen. Elfoglalt vagyok.

- Ennyire? - nevetett fel. A hátamon felállt a szőr, hogy személyese hallom nevetni. Megigézet. Jobb, mint a felvételeken. Bólintottam ő pedig megfogta a kezem és elkezdett kifelé vinni. - Gyere! Ne kéresd magad.

Ha egy szóval kéne, jellemeznem azt mondanám, hogy tökéletes. Az, az egy óra életem legszebb emléke marad. Olyan volt velem, mintha már évek óta ismernénk egymást. Boldogan mesélt a gyerek koráról és a testvéreiről. Az anyja mindig is a javát akarta, ő, pedig mint lázadó kamasz kezdett el foglalkozni a tánccal és énekléssel. Nem akart be állni a sorba, hogy majd ő is valamilyen irodában gürcöljön egész nap. Az anyja eleinte nagyon mérges volt rá, de mikor látta milyen sikeres lett büszkeség töltötte meg a szívét harag helyett. A testvérei bolondnak tartották, de tudták, hogy sikerülni fog neki és így is lett.

- Te miért vagy itt? - kérdezte mikor már úgy döntött eleget mesélt.

- Táncolni. Nem gondoltam volna, hogy a város közepén létezik egy ilyen kert, főleg a TS-nél. - tereltem a témát. Nem akartam fájó emlékeket a felszínre hozni, mikor a szüleim üvöltve mondták, hogy jó akkor menjek és legyek kurva. Takarodjak Koreába és rázzam a seggem egésznap. Fájt, mert nem hittek bennem és még támogatni sem akartak.

- Van. - nevetett fel. - Szerintem is gyönyörű. Állítólag ez már itt volt mikor TS papa megvette az épületet, hogy beindítsa a nagy tervét.

- Gyönyörű. - madarak daloltak a fákon, elűzve az autók rémes hangját. Szökőkút halk csobogásának hangja pihentette fáradt elmémet. Nyugodt volt minden.

- És? Mikor debütálsz? - kérdezte halkan. - Tudod nem szólt nekünk senki, hogy új taggal bővültünk, pedig még az új gyakornokokat is bemutatják. Te rád meg azt mondták, hogy abba a terembe be se tehetjük a lábunkat. - lehajtottam a fejem és szomorúság vette át az uralmat a szívem felett. Mindig is az álmaim között volt, hogy a TS-be táncolhassak vagy a YG-be, de nem így. Debütálni szerettem volna én is.

- Nem fogok. - mondtam csendesen. - Én csak táncolok itt. Soha se fogok színpadon táncolni. - majdnem sírtam, hisz akkor döbbentem rá, mekkora álmomat dobtam el mikor beálltam Zicoék közé.

- Hé, mi a baj? - megsimította az arcom én pedig felpattantam és befelé rohantam. Egyenesen a táncterembe vettem az irányt, ahol Zico várt. Remegve léptem bentebb. Dühös volt és újra félni kezdtem tőle.

- Öltözz! El kell jönnöd velem! Szólj Melinek mert egy jó darabig nem jössz haza. Shanghaiba kell mennünk. - el se akartam hinni, amit mondott. Nem akarom itt hagyni Koreát és főleg nem vele. Meg akartam nyugtatni hátha meggondolja magát. Közelebb léptem és megsimítottam az arcát.  Megfeszült az érintésemtől. Becsukta a szemét és halkan sóhajtott egyet.

- Zico! Nekem minek kell mennem? - kérdeztem csendesen. Megfogta a kezem és magához ölelt.

- Mert nélküled nem menne. - ajkai olyan közel voltak az enyémhez. Nem féltem tőle. Akkor már megint nem féltem tőle. Lábujjhegyre álltam, hogy jobban ajkaihoz tudjak férni. Megcsókolt. Gyengéden játszott velem én pedig át adtam magam neki. Nem kemény férfi volt akkor, hanem egy gyengéd szerető. Elváltunk egymástól. A karjaiban tartott. A világ megszűnt körülöttem és csak ő volt meg én. Éreztem minden egyes szív verését, levegő vételét. „Nem lehet köztünk semmi” és mégis úgy nézz ki megszegte a szabályát. Csak ölelt magához, én is viszonoztam. Illatát magamba szívtam és agyamba véstem, hogyha több ilyen alkalmam nem lesz, akkor se felejtsem el, hogy milyen is ő valójában. Nem értettem magam, hisz annyit bántott és annyiszor megalázott már, de csak annyit érzek, hogy kell ő nekem.  Az ajtó felé néztem, ahol YongGuk állt. Szemeibe lemondás volt, de az arc vonásai dühöt mutattak. Zico felé fordultam.

- Zico én…

- Shhhh… - tette ujját a számra. - Ma éjjel meg szeretnélek kapni. - és halottam ahogy YongGuk elviharzik.

Shanghai olyan volt, mint ahogy elképzeltem. Fények, piacok, édes és fűszeres illatok keveréke, emberek, akik mindannyian hangosan, egyszerre beszélnek. Hatalmas épületek melyek a régmúltat képviselő házak köré vannak építve. Az ember tömeg valósággal elnyelt, magába foglalt és egyetlen mentőcsónakom volt Zico keze. Együtt sétáltunk az utcán a drágábbnál, drágább butikok előtt. Megbabonázva néztem a gyönyörű ruhákat és eldöntöttem, ha gazdag leszek, mindegyiket meg fogom venni. Nevetnem kellett ezen a gondolaton, hisz ilyent csak a kisgyerekek gondolnak. Lassan sötétedni kezdett, a város pedig egyre fényesebb lett. Ámulva néztem a környéket, ahogy egy pillanat alatt minden megváltozik. A hirdetőtáblák mind világítani kezdtek, a boltok kirakatai pedig hirtelen olyanok lettek, mint a karácsonyfák. Az emberek nem fogytak, hanem szaporodtak. Egyre több fiatal jelent meg, akik kicsípték magukat és az éjszakai életbe kívánták magukat bele vetni. 

Hátra fordultam és Zico emberi még mindig a nyomunkba voltak. Morogva fordultam vissza előre. Összekulcsolta az ujjainkat.

- Mi a baj?

- A dísz huszáraid. - jegyeztem meg epésen ő pedig hangosan felnevetett és magához ölelt.

- Mi a bajod velük?

- Az, hogy soha nem lehetünk kettesben. - meglepődött majd huncut mosoly jelent meg az arcán.

- A kisasszony csak tán nem tervezett valamit? - nevetett.

- Nem csak utálom, ha egyfolytában követnek. Olyan, mintha el akarnának kapni. - Zico szórakoztatottan nevetett ezen, majd intett nekik ők pedig eltűntek.

- Nem mintha félnék, de kellenek, mert mi van, ha az ilyen kis csitrik, mint te rám akaszkodnak, és még elrabolnak a végén. - mosolygott.

- Mert olyan könnyű téged elrabolni. - jegyeztem megdünnyögve.

- Te már elraboltál. - meg akart csókolni, de úgy tettem mintha láttam volna valami nagyon érdekeset és így kitértem előle. Egy csók és ennél több soha nem lesz. Az estét se adtam neki. Nem adom meg magam olyan könnyen. Talán ezzel bele tiportam férfi büszkeségébe, de én is büszke vagyok és ő ebbe egyelőre még nem fér bele. Egymás mellett feküdtünk. Nem bírtam aludni. Mellette nem. Arcát néztem és annyira békés volt. Nyugodtan szuszogott és inkább volt egy ártatlan kisfiú, mint egy veszélyes ember. Közelebb mentem hozzá. Mellkasához tettem a fejem és szíve hangja elaltatott. 

6.rész

Zuhantam. Magába foglalt valami és nem akart elengedni.  Nem kaptam levegőt. A tüdőmet ellepte egy idegen anyag és nem engedett az éltető oxigénhez. Fájt. Magával ragadott a sötétség én pedig engedelmesen bele temetkeztem, hagytam, hogy magába foglaljon és elrejtsen az emberek elől. Nem akartam újra a való világban lenni.  El akartam tűnni örökre. Hirtelen repülni kezdtem. Úgy éreztem, mintha a mennyekbe tartanék. Nem, ez csak egy csalóka álom lehet, én nem oda tartozom.  Egyre fényesebb lett a sötétség és tompa hangokat halottam. Nem haltam meg. Miért nem? Jobb lett volna, ha bele fulladok a vízbe és ott felejt mindenki. Az akaratom és a reakcióim harcoltak egymással.  Nem akartam a szemeim kinyitni, de ők nem akartak mást csak is ezt. Kezeim mozogni kezdtek és a szemeim újra a való világot látták. Hangos sikollyal ültem fel az ágyra, majd hangosan levegő után kapkodtam, mintha attól félnék, hogy elfogy, az oxigén én pedig megfulladok.  A jobb oldali lapockám örülten fájt. Elviselhetetlen volt az érzés. A fájdalomtól, könnyek gyűltek a szemembe és hangtalanul folytak végig arcomon. Idegesen néztem körbe a szobába. Kazuma ugrott hozzám. Lenyomott vissza és egy injekciós tűt szúrt belém.

„- Szerelmem! Gyönyörű vagy! - megcsókolt, kezei vándorútra tértek. A testemmel játszott, kihasználva minden kéjes sóhajom. Ajkai nyakamra csúsztak és szívni kezdte a rajta lévő gyenge bőrt. Hátába mélyesztettem körmeim, és vártam, hogy újra valami szép és mocskos dolgot tegyen velem.

 - Zico! - nyögtem alatta. Levettem róla ingjét és körmeimmel, gyengéden és izgatóan végig karcoltam a hátán.

- Ahwww… cica! „

Felriadtam. A sérülésem már nem fájt annyira, de még mindig éreztem. A mellettem ülő helyzetbe elaludt Kazumára pillantottam. Zico biztos nagyon megbüntette. Megsimítottam arcát majd csendesen felálltam és elindultam kifelé. Nem kórházban voltam. Zico főhadiszállásán. Eldöntöttem elmegyek megkeresni és beszélek vele. A folyosón bolyongtam a fehér ingbe és bugyiba, amit rám adtak. Olyan voltam, mint egy szellem és úgy is éreztem magam. Talpam a hideg járólapon csúszkált. Kezemmel a falba próbáltam kapaszkodni, de minden hiába. Még ki voltam ütve. Elértem Zico ajtaját és halkan bekopogtam rajta, majd beléptem. Az asztalánál ült. Papírokkal foglalkozott és a számítógépen nézett valamit. Közelebb mentem hozzá. Az asztal mögé mentem és megálltam Zico mellett. Kérdően és csodálkozva nézett rám. A kezemet az asztalra tettem és közelebb hajoltam hozzá.

- Az a rohadék meg akart ölni. - mondtam csendesen, de hangomból kivehető volt mennyire dühit az egész dolog. Felvonta a szemöldökét.

- Azt hitted babazsúrra mész, kislány? - kérdezte közönyösen. A monitor felé fordult és nem törődött velem. Levegőnek nézett. Felment a pumpa. Utálom, ha az emberek semmibe vesznek. Sok ilyen megalázást kaptam már és többet nem akarok. Nem hagyom magam.

- Anyád!- mondtam halál komolyan és hangom is nyugodt volt. Felállt, megragadott és az ülőgarnitúrára dobott. Egy fájdalmas nyögés szaladt ki a számon, amikor lapockám a bútorhoz ért. Rám ült, kezeimet pedig a fejem fölé szorította.

- Tanuld meg kislány, te nem beszélhetsz velem így. A főnököd vagyok nem pedig az egyik játszótársad. Te bénáztál, akkor tűrd a következményeit. Meg amúgy is te akartál nekem dolgozni. Tehát fogd fel most már, ha azt mondom, ugrasz, akkor ugrasz és csinálod. Ma pedig nem érdekel, hogy nem gyakoroltál, vagy, hogy fáj a kezed, de várlak este 10-re a klubba, egy szál melltartóba és bugyiba. Semmi ki fogást nem akarok hallani. - kigombolta az első két gombot a rajtam lévő ingen. Ujjai az anyag alá siklottak és simogatni kezdet a mellem körül. Felnyögtem a rosszul eső érzéstől és ki akartam szabadulni a karmai közül. Gonosz mosoly jelent meg az arcán. Elkezdtem mozgatni a lábam, de rosszallóan mutogatott. - Nagyon rossz kislány vagy.  Meg kell nevelni, de inkább majd este. Úgy élvezetesebb lesz. Nyomás hazafelé.

Késő délután keltem fel a saját házam nappalijába. Öröm fogott el, majd ezt át vette az undor, hogy nem sokára megalázottan kell Zico előtt állnom. Nyitódott a bejárati ajtó és pár perc múlva Meli lépett be a nappaliba. Elejtett mindent a kezéből mikor meglátott és sírva rohant hozzám. Magához ölelt és zokogott. Sajnáltam. A szívem szakadt meg, hogy ilyen gonosz voltam vele.

- Hol voltál? - tolt el magától gyengéden. - Halálra aggódtam magam. És mi történt a kezeddel? Mi folyik itt?

- Meli. Balesetem volt. Sajnálom. A főnöknek el kellett intéznem valamit. Épp egy lövöldözésbe csöppentem mikor meglőttek és mivel nem voltak nálam papírok és eszméletlenül feküdtem nem tudtak kit értesíteni. Sajnálom. - hazudtam. Barátnőm szája tátva maradt a csodálkozástól és az ijedtségtől. Megsimítottam gyengéden arcát, letörölve könnyeit és elővettem legédesebb mosolyom. Láthatóan nyugodt lett, de tudom nem ez az igazság. A világ kegyetlen és nem kell neki ebből kapnia. Őt szeretem gondtalannak látni. Majd én elrendezek mindent.

Szégyellősen álltam a színpadon, magamat takarva. Egyedül voltam még. Csak a színpad volt kivilágítva a terem többi része sötét volt. Vártam rá. Vártam, mint a halálra ítélt a kivégzésére. Megjelent és olyan volt, mint a vihar előtti csend. Félmeztelenül közelített helyére, teste látványától pedig teljesen megbabonázva próbáltam koncentrálni arra, hogy mi lesz az én dolgom. Leült a zene pedig megszólalt. Nem mertem megmozdulni. Nem akartam, hogy lássa a testem. Erről nem volt szó. Ideges lett és mutogatni kezdett türelmetlenül, hogy ideje lenne megmozdulnom. Bizonytalan léptekkel táncoltam és nem volt tőle elragadtatva. Felállt én pedig megtorpantam félelmembe. Arca megfeszült, tekintette hűvös volt, de mégis olyan kecsesen mozgott. Feljött és elindult felém. Hátrálni kezdtem ő pedig jött utánam, majd a hátam a hideg rúdnak ütközött. Testét a testemhez nyomta, ajkai pedig vészesen közel voltak hozzám.

- Emeld fel a kezed. - mondta csendesen, hangja pedig a kéjtől, a vágytól remegett. Felemeltem a kezem és egy halk sóhaj szaladt ki a száján. Szemeit nem vette le a melleimről. - Fogd meg a rudat! - megfogtam. - Most pedig… - keze a csípőmre csúszott, a szívem pedig megállás nélkül zakatolt. - …táncolni fogunk. - mozgatni kezdte a kezét és vele együtt a csípőmet is. Hátam és a fenekem a rúdnak dörzsölődött, mellkasom, melleim, hasam pedig Zico sexy testének. - Folytasd tovább! - elengedett ő pedig felvéve velem a ritmus egyre lentebb csúszott ajkaival és testével. Felnyögtem hangosan a jól eső érzéstől ő pedig mosolyogni kezdet. Visszajött ugyan, úgy ahogy lement. - Enged el a rudat. - azt tettem. Kezeimet a nyakába tette. Egyik kezével megfogta csípőm és mozgatni kezdte testemet a testén.

- Zico… - motyogtam. Felvett, lábaim derekát fonták át.

- Akarlak. - meg akart csókolni, de elfordítottam a fejem.

- Én nem Zico. Aláírtam. Nem fekszek le veled. - mondtam remeg hangon. Lemondóan sóhajtott és letett. Lement és leült a székre. Öntött magának egy italt én pedig, mint egy kislány, aki rosszat tett álltam fent és figyeltem. Magányosnak tűnt, nem pedig annak az embernek, aki csak egy éjszakára keres játszó társat. Halkan megszólítottam. - Zico! Sajnálom, de én nem állok készen rá. Félek tőled.

- Semmi baj. - meghúzta a piát. - Menj haza. Pihened, kell. Holnap pedig, ha nem jön közbe semmi a TS-be mész. - nem nézett rám és ez volt az egészben a legrosszabb. Oda mentem hozzá és átöleltem. Megdermedt a kezeim között, majd mikor eltávolodtam tőle értetlenül nézett rám.

- Jó éjszakát! - suttogtam a szavakat. A borítékért nyúlt és oda akarta adni. Nem vettem el. Nem tudom miért, de nem tudtam egyszerűen eltenni. Délelőtt még annyira gyűlöltem, hogy meg tudtam volna ölni, most pedig. A szívem teljesen megőrjít. Magányosnak tűnik nem pedig veszélyesnek és ez zavar össze teljesen. Még jobban nyújtotta a borítékot én pedig hátrálni kezdtem. Felállt. Nem foglalkoztam vele csak rohantam kifelé az ajtón az öltözőbe…

Egy fekete limuzin várt mire haza értem. Nem volt benne senki, pedig benyitottam. A sofőr ült elől és zenét hallgatott. Felmentem a lépcsőn és mielőtt beléptem volna az ajtón pisztolyt rántottam. Halkan lenyomtam a kilincset és beléptem óvatosan. Hangokat hallottam. Bájcsevegő hangokat. Bentebb mentem a nappaliba és Meli mellett ott ült Zico, az asztalon pedig a boríték. A szívem majd kiugrott a helyéről, a szám kiszáradt, homlokom gyöngyözni kezdett az izzadságtól. Lassan közelítettem felé, Zico pedig mikor meglátott egy sunyi, kisfiús mosolyt küldött felém. Meli szokása szerint felugrott és üdvözölt. Pár perc múlva kettesben ültem Zicoval. Nem tudtam mit mondani neki és ezzel ő se volt máshogy.

- Miért nem? - mutatott a borítékra.

- Mert magányosnak tűnsz. - mondtam az első gondolatot, ami az eszembe jutott. Meglepődött válaszomon.

- Az vagyok. - mondta csendesen. - Tudod te más vagy, de köztünk tényleg nem lehet semmi. Azért kínozlak ezzel minden este, hogy legalább valami közöm legyen hozzád. Sajnálom, de…

- Hagyd Zico. Megértelek, de ez…

- Milyen? Elmebetegek csinálnak csak ilyent? - vágott a szavamba.

- Nem. - felálltam. - Holnap találkozzunk Zico. - ő is felállt szomorú arccal.

- Hadd aludjak itt… 

5.rész

Kiszálltunk a kocsiból én pedig ámulva néztem a hatalmas, nagy épületet. El se akartam hinni, hogy ott állok előtte és nem sokára belépek ajtaján. Minden napom itt fogom kezdeni. Öröm vette át a szívemen a hatalmat, a félelem eltűnt, elűzte őt lelkem legsötétebb zugába. Zico magabiztos léptekkel indult meg mellettem én pedig bámészkodva mentem utána egészen az igazgatóig. El se akartam hinni, hogy hol vagyok. Olyan volt ez az egész, mint egy álom, amiből nemsokára fel kellek és a szörnyű, minden napokba találom magam, ahol monoton életemet kell fojtatnom.

Bementünk. Bemutatott neki majd kiküldtek a folyosóra, míg megbeszélték a részleteket. Kicsit fájt, hogy én nem hallhatom, hisz az én életemről volt szó. Leültem és csipkedtem magam, hogy tényleg itt vagyok. Titkon reméltem, hogy majd valamelyik B.A.P-s fiú erre fog jönni, de sajnos csak a Secret látogatott el arra, míg ott ültem. Kíváncsian bámultak meg, majd mosolyogva indultak tovább. A kezem kezdtem el babrálni mikor nyílt az ajtó és Zico lépett ki rajta egy lánnyal, aki talán annyi idős volt, mint én.  Magas, vékony lány volt, arca tökéletes, hófehérbőréhez jól illet a vörös rúzs, ami a szájára volt kenve. Ő volt az a lány, akit minden fiú szeretne megkapni. Törékeny testén jól mutatott a térdig érő egybe ruha. Megirigyeltem. Én is szerettem volna olyan lenni, mint ő.

- Ő itt Szongjon. - mutatta be. - El fog kísérni a teremhez és az öltözőhöz. Ő fog neked minden nap segíteni, amiben csak kéred a segítségét. Ma este pedig a klubban várlak este tízre. Délután Szongjonnal elmész venni pár ruhát a tánchoz és abban szeretnélek látni. Most pedig menj és gyakorolj! - mondta hivatalosan. Meghajoltam előtte és elindultunk az öltöző felé.

- Szia, a nevem Jessi. - hajoltam meg a gyönyörű lány előtt barátságosan.

- Szia, én Szongjon vagyok. Európai vagy igaz? - bólintottam.

- Hánykor megyünk vásárolni? - a lány elgondolkozott.

- Hmmm.. nem is tudom… Majd ha végeztél, akkor szólsz és elmegyünk. Talán ez lesz a legjobb.

- Igen.  

Az este vészesen talált meg engem. Nem halogatta érkezését. Elkapott és magával ragadott. Ismét a nyomornegyedben voltam majd a klub felé tartottam ahol Zico már felajzottan várt egy szobába. Nem egy szoba volt. A klub egy részét kiürítette. Egy színpad volt azon a részen és egy rúd. A színpad előtt pedig egy szék, mellette egy asztal, ami tele volt jobbnál jobb italokkal. Kiléptem és a zene megszólalt ő pedig mosolyogva nézte, ahogy rázni kezdem testem. Kellemetlenül éreztem magam és kicsit lámpalázam is volt.  Ahogy ott ült és végig nézett rajtam, idegesített. Intett, hogy menjek le hozzá. Lementem nyugtalan arckifejezéssel, és ahogy közelebb léptem hozzá az ölébe rántott. Megéreztem kemény férfiasságát és arcomba vérszökött. Ő csak mosolygott, de én menekülni akartam. Hiába tetszik ez a férfi, nem akarok, akkor se az övé lenni úgy. Nem mertem megmozdulni pedig jól tudtam mit akar. Nem adom meg neki az örömet és nem fog belőlem egy táncos kurvát csinálni, még akkor se, ha csak ő neki kell táncolnom. Pár percig mozdulatlanul ültem az ölébe. Illatát mélyen a tüdőmbe szívtam. Férfias és mégis olyan édes. Arca megfeszült és várt. Feltérképeztem újra és újra hófehér bőrét. A zene tovább szólt megrészegítve ezt a pillanatot. Erotikus hangulat keletkezett és csak előre kellett volna hajolnom ahhoz, hogy kezemmel haját markoljam és szenvedélyesen csókoljam húsos ajkait.

- Színpadon vagy csak vadcica? Hmmm… ezt megjegyzem. - zökkentett ki mély sexre felszólító hangjával. Elengedett én pedig visszatértem és újra táncolni kezdtem. Nem figyeltem rá. Máshol jártam képzeletben, más ruhában, nem ebben a zavaróan túl sexy öltözékben. Csak a zenét figyeltem. A szemeimbe lassan könnyek gyűltek a szégyentől, de hisz ez csak tánc, semmi más. Vágytam rá és igazából nem is értettem miért szégyellem magam, hogy táncolnom kell neki. A pénz miatt. Ha nem lett volna pénz az ügyben talán jobban éreztem volna magam.

Egy óra múlva kimerülten ültem le a színpadra. Ő felállt pohárral a kezében és oda nyújtotta azt nekem. Ittam belőle, de ahogy megéreztem az alkohol ízét kiköptem. Vízre vágytam nem alkoholra.  Nevetve állt félre. A testem vizes volt az izzadságtól a lábaim pedig remegtek a fájdalomtól. Felállított.

- Kár, hogy alá írtad a szerződést, vagy, hogy bele írtam azt a szarságot, hogy nem nyúlok hozzád, mert most úgy megbasználak. - simogatta a karom én pedig rémülten néztem rá. Megsimította az arcom és megpuszilta a homlokom. Meglepődtem tettén. Mintha nem is ő kényszerített volna ebbe a helyzetbe. Olyan volt, mint egy szerelmes, de talán csak azért tette, hogy megbízzak benne, ő pedig majd szépen a földbe tipor. Vagy az is lehet, hogy csak az alkohol miatt volt ilyen.  - Itt a pénz. - nyomot egy borítékot a kezembe. - Nem hittem volna, hogy ennyire jó leszel. Beszélgethettünk majd róla egy hét múlva, hogy többet kapjál. - elengedett én pedig megálltam előtte. - Menj haza és pihenj. - meghajoltam és elindultam kifelé.

Csendesen nyitottam ki a bejárati ajtót. Azt hittem Meli alszik, de nem így volt. Beléptem a házba és öt férfi nevetése ütötte meg a fülem, illetve az ő boldog kacaja. Hmmm… legalább boldog. JiYong minden nap boldoggá teszi őt és emlékezteti arra, hogy mennyire szereti. Bárcsak velem is ez lenne! Bárcsak én is találnék egy ilyen fiút!

- Sziasztok. - köszöntem nekik csendesen. Elhallgattak majd Meli felállt és magához ölelt.

- Szia. - az arcom kezdte el fürkészni. - De szépen ki vagy sminkelve. Hol voltál? - megráztam a fejem.

- A főnökkel volt egy kis dolgom. - mosolyogtam keserűen. - El kellett kísérnem valahová. - T.O.P jött oda hozzánk.

- Csatlakozol?- kérdezte buja, mély hangján, édesen. A szemébe néztem mosolyogva.

- Szívesen, de nagyon fáradt vagyok és holnap hosszú napom lesz. Inkább aludni megyek. Jó éjszakát. - elindultam a szobám felé, de utánam jött. Elkapta a karom és megfordított.

- Öhmmm… én csak… - kérdően tekintettem rá. - Nem lenne kedved valamelyik este eljönni velem vacsorázni? - vakarta tarkóját és a földet bámulta. Halvány mosoly jelent meg az arcomon a látványtól.

- Persze. Szívesen. De csak ilyen késő esténként érek rá. - felcsillant a szeme.

- Nem baj. Tudok főzni. - bólintottam.

- Akkor benne vagyok. Jó éjt.

- Jó éjt. - beléptem az ajtón és magamra zártam.

A kocsi megint ott várt reggel. Sóhajtva néztem ki az ablakon miközben Meli dudorászva készítette a reggelit. Leültem az asztalhoz és figyeltem. Olyan ártatlan és békés. Boldog, hogy itt lehet, én pedig teljesen elhanyagolom, de ha tudná, mit művelek, örökre elveszíteném. Nem szólna, hozzám többet én pedig egyedül küszködnék a világban, miközben Zico minden egyes nap kihasználna. Boldogtalanul kortyoltam bele a narancslevembe és néztem tovább barátnőm. Ő máshogy alakította ki az életét. Jobb útra lépett és nem hajtotta őt az a vágy, hogy élet nélkül fent maradjon. Ő győzőt, én vesztettem. A sötétségbe maradtam, ahol ezer meg ezer éhes fenevad, vad tekintette figyel, és egyetlen mozdulattal meg tudnának ölni. Elém rakta a reggelit, de a szégyentől nem tudtam sokat enni. A telefonom megcsörrent jelezve, hogy Zico türelmetlen. Felálltam, elköszöntem barátnőmtől és indultam lefelé.

Nem volt egyedül a kocsiban. Mellette volt Kazuma és engem vártak. Féltem tőlük. Síri csendben ültek a limuzinban, Zico pedig komoly arcot vágott. A feszültség mi körül vett minket, kézzel fogható volt. A szívem kalapált és alig vártam már, hogy kiszálljak és mehessek táncolni.  Nem a TS felé tartottunk. A nyomornegyedbe mentünk ahol már annyi kínt át kellett élnem. A szívem egyre gyorsabban vert és lélekben felkészültem minden lehetséges dologra, ami engem ma várni fog. Megállt a kocsi mi pedig elindultunk az épület felé. A dolgozó szobájába vette az irányt és intett Kazumának, hogy távozzon. Némán álltam előtte és vártam. A számítógép feledt görnyedt és lázasan gépelt valamit. Komoly volt, túlságosan. Féltem tőle.

- Munkád van. - jelentette ki hűvösen. - Ma nem mész táncolni. Este várlak a klubban, de előtte meló van. - elém dobott egy képet. - Látod azt a férfit? - bólintottam. A férfi a képen kb. 25 éves lehetet. Haja tökéletesen állt, stílusa elegáns. Arca gyönyörű szép, nem éppen rossz fiúhoz illő. - Drogban utazik. Neked csak annyi lesz a dolgod, hogy kicsíped magad és elmész hozzá alkudozni. Ha csinos lányokat küldök, akkor mindig kevesebbet kér a cuccért. - egy kést nyújtott felém. - Ha bepróbálkozik, szúrd meg és nagyon gyorsan tűnj el, de az üzlet legyen meg, a többit majd én elintézem. - elvettem a kést. - Mindjárt visszajön Kazuma pár ruhával. Öltözz fel és sminkeld ki magad, mert eléggé gyászosan nézel ki. - mérges lettem nagyon is. Többet nem nézett rám, a számítógépébe bújt. Megnéztem még jobban a képet. Ez a férfi Zico is lehetne olyan helyes, de mégis mindketten olyan veszélyesek.

- Kell még valamit tudnom? - kérdeztem és nem vettem le tekintettem a képről. Zico rám nézett, de nem foglalkoztam vele.

- Nem, nem kell. Oda mész, alkudozol és ennyi.  De ha úgy döntesz, maradsz az after partyn akkor vigyél gumit is. - perverz mosoly húzódott arcára. Felugrottam, a szék pedig eldőlt, hangos csattanással érkezet a földre. Mérhetetlen düh volt bennem e miatt a kijelentés miatt. Megalázva éreztem magam. Kezeim ökölbe szorultak, annyira, hogy az már fájt.

- Dögölj meg! - sziszegtem. Zico megdermedt pár perce a meglepetéstől majd higgadtan fel állt és hozzám sétált. A hátam mögé ment és felállította a széket majd arrább tette. Vészesen közeledett felém, de nem volt időm megfordulni. Alfelével az asztalhoz lökött és hozzám préselte magát. Hátamat lefelé kezdte nyomni én pedig kénytelen voltam kezeimmel megtámaszkodni abban az asztalban, aminek pár másodperccel ezelőtt neki ütköztem. Hajamat elseperte a nyakamtól. A fülemhez hajolt.

- Ne beszélj velem így. - suttogta félelmetesen és teste az enyémen volt. - Egyetlen mozdulatomba kerülne csak, hogy te könyörögj a kéjtől miközben én a lábad között fekszem.  Ha továbbra is ilyen leszel, velem meg foglak büntetni és a szerződés semmis lesz. - kopogtak az ajtón és Kazuma lépett be. Zico nem mozdult, tovább szorított.

- Uram… - elakadt a szava.

- Tűnj el Kazuma! - szólt rá mérgesen. Az ajtó nyitódott majd újra becsukódott. Végig simított gerincemen, engem pedig fogságba ejtett egy különös érzés. - Úgy megkóstolnálak, de van egy érzésem, hogy nem sokára te úgyis önként és dalolva fogsz az ágyamba bújni.

- Beképzelt, öntelt, egoista pöcs. Akkor se mennék el veled, ha te lennél az utolsó ember a földön. - az én szavaim nem voltak annyira higgadtak, mint az övé. Egy mérges kígyó veremben is több kedvesség van, mint amit abban a pillanatban mondani akartam neki. Zico felnevetett.

- Majd meglátjuk, de a szádra vigyázz vagy nagy bajba fogsz kerülni…

Fekete, térd föléig érő ruha, tűhegyes magas sarkú cipő, hajam göndörre megcsinálva, sminkem kihívóan elkészítve. Maga biztosan szálltam ki a kocsiból és indultam a férfi felé. Ott állt előttem méreg drága öltönybe és öltöny nadrágba. Fehéringe félig gombolva és tökéletesre gyúrt teste kilátszódott alóla. Haja ugyan olyan tökéletességgel volt megcsinálva, mint a képen. Egy mosoly húzódott arcára mikor meglátott. Ahogy oda értem hozzá, meghajoltam előtte majd napszemüvegemet levettem.  A szívem zakatolt. Nem értettem én semmit sem ehhez a világhoz, de Zico azt mondta, minden el van, intézve csak az árat kell lentebb vinni és meg kell nézni a drogot, nehogy becsapjon. Tanítottak rá, de semmi kedvem nem volt már akkor se ezzel foglalkozni.

-A nevem Choi JiHoon. És a tied, ha szabad tudnom? - megfogta a kezem és egy csókot lehelt a kézfejemre. Nyálas volt és behízelgő. Undorítónak tartottam.

- Jessica Denem. - mondtam egyszerűen és elrántottam a kezem. Behajolva maradt és egy félmosoly jelent meg arcán. Kazuma feszülten nézett. Ő is eljött velem, hogy ha történne egy kis baki, akkor ott legyen mellettem és megvédjen.  - Nem bájcsevegni jöttem. Hol van? - mondtam határozottan. Kiegyenesedett és a mosoly nagyobb lett az arcán.

- Tetszel nekem. Azt hittem az európaiak gyávák, de te eddig nem voltál az. - a nézése undorítóvá vált. A szemével vetkőztetett le. Nem akartam. Elindultam a dobozok felé, ő pedig követett.

- Ezek azok? - kérdeztem.

- Igen! - rátettem a fadobozra kezem és határozottan rá csaptam.

- Nyissák fel!  - adtam ki a parancsot, JiHoon pedig intett két izompacsirtának. Felnyitották. Kivettem egy zacskót felnyitottam és megkóstoltam, mint aki ért hozzá. Rohadtul nem értek hozzá.

- Kazuma! Gyere ide. - oda jött hozzám és felé nyújtottam. Megkóstolta és megrázta a fejét, úgy, hogy senki ne vegye észre. Én is gondoltam, hogy nem jó, mert amiket kóstoltattak velem jókat azok nem ilyenek voltak. - Mi ez? Kokain? - JiHoon bólintott. - Hát ez nem az! - csattantam fel. Földhöz vágtam a zacskót, tartalma a földön hevert, befestve fehérre a betont. Úgy viselkedtem, mint egy amazonas pedig belülről szétpattantam már ezerszer a félelemtől. - Ez valami kevert szar. Zico tiszta kokaint kért és nem valami összekutyult szarságot. - kiabáltam. - Nincs üzlet. - JiHoon meglehetősen mérges lett a kijelentésemre. Vészesen közeledett és megragadta a karom.

- Pedig lesz… - sziszegte. - vagy meghalsz. - farkas szemet néztünk. Semmi épp kéz-láb ötlet nem jutott eszembe. Ha Zico most itt lenne, ő mit tenne? Megölne mindenkit.

- Jó rendben, de akkor engedj el! - elengedett én pedig elővettem a késem és a mellkasába dobtam. Emberei lefagytak, míg ő haldokolt Kazuma megfogott és elbújtunk egy olyan helyre ahol könnyebben tudjuk magunkat megvédeni az eljövő harctól.

- Szép dobás, de most túl kell élnünk. - és elhangzott az első lövés. A fülem csenget a zárt épületben elhangzott lövés miatt. Kazuma lenyomott a földre és kissé felállt a láda mögött, hogy tudjon lőni. Talált. A többiek is lőttek rájuk. Elvettem a társamtól az egyik fegyvert és én is lőni kezdtem. Meglepett milyen jó vagyok.  Öt perc múlva a zsaruk zavartak meg minket mi pedig, mint a vad melyet ragadozó üldöz, úgy rohantunk kifelé a raktárból. - Gyere Jessi! - kiáltott Kazuma én pedig rohantam utána. - Ne nézz, hátra gyere. - hallottam, hogy a rendőrök már alig vannak tőlem pár méterre. A cipő már rég lement a lábamról és mezítláb rohantam miközben a ruhám egyre fentebb csúszott. Kazuma bele ugrott a folyóba én pedig követtem. Az utolsó percben egy golyó érte a vállam. Fájdalmasan nyögtem fel és ájultan estem a vízbe…