10.rész

Menekültem. Előle futottam újra. Megtalált és bántott. Azt mondta minden az én hibám, én tehetek az egészről. Remélem Melihez nem mentek be. Figyelmeztettem, de amilyen hiszékeny tudom jól, hogy nem sokáig bírja. Sajnáltam, hogy mindezt neki is át kell élnie. Szenved miattam, mert nem mondok el neki semmit és félt, mert nem tudja, mi van velem minden egyes éjszaka, amit nem otthon töltök.  Annyiszor elhatároztam már, hogy leülök vele beszélgetni, de nem ment. Nem tudtam neki elmondani, mert szégyelltem magam. Ő teljesen más, mint én.

 Az oldalam már szúr a rosszul vett levegőtől, a lábaim fájnak. Nem adhatom fel. Üldözőim a sarkamba vannak, nekem pedig meg kell menekülnöm. Élnem kell. Nehéz a lét, de ha már kaptam egy lehetőséget küzdenem kell érte. Nem mehetek el ilyen könnyen. Nehéz az életem, bonyolultan kell meghalnom, nem pedig így. Gyorsítottam a tempómon. Mind végig az járt a fejembe, hogy meg kell próbálnom. Nem kerülhetek ilyen rohadékok kezére.

Neki mentem az utamba lévő embereknek, akik a földre estek és hangosan káromkodtak. Abban a pillanatban semmi sem hatott rám, viszont más helyzetben én lettem volna az első, aki segít nekik és bocsánatot kér. Az életemért futottam. Átszaladtam az úton szétnézés nélkül. Az autók fékjei hangosan nyikorogtak, a dudák idegesítő hangon szólaltak meg. Emberek hajoltak ki az ablakokon és kezüket a magasba emelve kiabáltak rám. Átszaladtam a másik oldalra, ők pedig követtek. Lerázhatatlanok voltak. Nem lassultak, nem fáradtak. Kétségbe estem, de nem adtam fel. Makacs vagyok és kitartó. Nem fogom az életem ilyen könnyen eldobni magamtól.

Valamennyire sikerült lehagynom őket, egy kisebb ember tömegnek hála. Elbújtam az egyik sikátorba a kuka mögé. Nem vettek észre. Tovább mentek én pedig meg könnyebbülve fújtam ki a levegőt. Nem akartam elhinni, hogy mi történik. Zico el akar kapni és meg akar ölni. Nem. Itt másnak kell lennie. Nem bosszanthatta fel az ennyire, amit mondtam neki. Az egész csak egy mondat volt, de ő mégis olyan durva lett velem hirtelen. Elmenekültem tőle és a szívem még most is fáj, hogy egy ilyen emberbe vagyok szerelmes. Életem, talán utolsó óráiban is remélem, hogy én meg tudom majd változtatni. Jobb embert tudok belőle csinálni, aki majd szeretni fog engem. Hiú ábrándok tudom jól. Gyermeteges képzelgések, teljesülhetetlen vágyálmok. Tudom, hogy lehetetlen, de én mégis hiszek benne. Bolond vagyok, de a remény éltet. A remény ad új célokat.

 Előbújtam rejtekhelyemről és elbújva az emberek között próbáltam megmenekülni. Pár sarok után egy pisztolyt éreztem meg a tarkómnál.

- Azonnal indulj a kocsi felé. - Kazuma. Engedelmeskedtem és lassan elindultam.  Hirtelen megfordultam és kirúgtam kezéből a pisztolyt. Felvettem a földről és ráfogtam.

- Engedj el most azonnal, vagy lelőlek! - határozott voltam, nagyon is, hisz az életem volt a tét.

- Jessi én ezt…

- Nem hallottad? - kiáltottam rá. - Lelőlek te rohadék.

- Én azt nem tenném. - Zico nyomot, egy pisztolyt a tarkómhoz, majd körbe vettek minket és mindenki rám szegezte a fegyverét. Idegesen szemléltem a talpig feketébe öltözött, napszemüveges férfiakat. Nem adtam meg magam. Tovább tartottam a pisztolyt a fejénél. Nem akartam többet megalázkodni senki előtt sem. Azt a szégyenérzetett, ami az tud okozni, soha többet nem akartam újra érezni. Inkább meghalok, minthogy újra mindenki rajtam nevessen. - Tedd le szépen a pisztolyt, és nem lesz semmi bajod. - nem mozdítottam meg a kezem. - Nem vagy hős Jessi. Mi tizenöten vagyunk, te egyedül. Meg fogsz halni ha, nem teszed azt, amit mondok. - nem mozdultam.

- Akkor ölj meg, de nem leszek többet a szolgád. Elegem van belőled.

- Jessi ne akard ezt. - suttogta. Megrántottam a vállam. Meghúzta a ravaszt. -Rossz kislány vagy. Állandóan utánad kell futkosnom. - mondta dermesztően ijesztő hangon. - Elegem van belőle, hogy te csak úgy fogod magad és ott hagysz. Jegyezd meg végre a főnököd vagyok és tisztelettel, illetve hálával tartozol. Ha nem leszel engedelmes, akkor kénytelen leszek megbüntetni téged. - felvette álarcát. Tudtam mi fog következni csak azért, hogy az emberei ne próbáljanak lázadozni. Reméltem csak ezért csinálja.

- Valld be! - kezdtem mondandómba, amit talán nem kellett volna. Ő se volt abban az állapotban és én sem, de elegem volt abból, hogy ő engem állandóan irányítani akar. Nincsen tisztában azzal, amiket akkor mond, mikor kettesben vagyunk. Elegem van a játékból.  - Egy problémád van velem, hogy bele lépek abba az őrült nagy férfi egódba.  Csak uralkodni akarsz rajtam, mint minden férfi a nőkön. Boldoggá tesz téged az, hogy szenvedni látsz, mert azt hiszed erősebb vagy nálam. Van egy rossz hírem. Engem nem fogsz megtörni. Adod itt magad, hogy mi összetartozzunk, meg szükséged van rám, közben csak játszol velem és állandóan átbaszol. Nekem is elegem van belőled. Én tényleg szerettelek, de ez már sok, amit te teszel. Idióta vagy. Nekem kéne haragudnom rád nem pedig neked rám. Te adtál el. Gyűlöllek, érted? Undorodom most már tőled. - ez nem igaz. Szerettem és csak azért kiabálok vele, mert el akarom nyomni a bennem üvöltő érzelmeket. Ő csak csendesen várta, hogy befejezzem a szidalmakat. Mindent rázúdítottam. Üvöltöttem pedig az agyam azt súgta, jobban járnák, ha nem tenném. Igazam volt mindenben és ezt ő is jól tudta. Elhallgattam. Behunytam szemem és vártam a golyót. A pisztoly csöve a lapockámra került.

- Legközelebb meggondolod, miket mondasz az embereim előtt baby. - hatalmas fájdalom és a sokktól elsötétült minden…

Küzdeni próbáltam,de nem ment. YongGukot és Hyunt láttam magam előtt. Álltak szótlanul sírom felett. Újra megjelent az álom.  A virágok meghalnak és egy temetés kellős közepére csöppenek ahol a friss föld illatát és a halál ocsmány bűzös jelenlétét érzem. Közelebb mentem a gödörhöz és magamat láttam a koporsóba. Ijedten kaptam a kezemmel a számhoz mikor egy golyó által keletkezett sérülést láttam meg a halántékomon. Tekintettem a testemre siklott és a hasam… Állapotos voltam. Könnyes szemekkel néztem élettelen, jéghideg testem. „ Ez fog veled történi.” suttogta egy rideg hang. Körbe néztem, hogy kik vannak körülöttem. Meli, GD néhány ember és Zico. Zico arcán elégedettség volt, ahogy a testemet nézte. Boldog volt és nyugodt. Oda akartam menni hozz,de most nem Meli állított meg. Földbe gyökerezett a lábam, majd valami hirtelen hátulról meglökött és a gödörbe estem a koporsóba a testemre. Zuhanni kezdtem. Sötétség vett körül és minden csontom, izmom fájt a zuhanástól. Kiáltani akartam,de nem tudtam, majd hirtelen valami megragadott és fényesség öntött el.

Kinyitottam szemeim. Egy szobában ébredtem fel. Nem otthon voltam. Sérülésem elvolt látva, de még mindig nagyon fájt. Nem tudtam megmozdulni és nem csak a fájdalomtól. Lábaim oda voltak kötve az ágyhoz. Kétségbe esetten rángattam, de sajnos hamar fel kellett adnom, mert a fáradtság győzedelmeskedett felettem.  Ziconál voltam. Tudtam jól. Éreztem az illatát és a szoba modern, luxus berendezése is az ő ízlését tükrözte. Nagyot sóhajtottam és a plafont néztem. Gondolataimban valamiféle tervet szövögettem, de hamar rá kellett jönnöm én innen holtan megyek ki, tehetek bármit. 

- Ki akarok szállni. - Zico megdermedt arckifejezéssel nézett fel rám.  Lesütöttem szemeim és vártam mi lesz a reakciója. Felállt. Lassú, lomha léptekkel közeledett felém, majd egy pofont kevert le.

- Akkor szállsz ki, ha én azt mondtam. - ijesztő volt a hangja. Arcom baloldalra fordult és szemeimmel a padlót fürkésztem. Arcom sajgott a hirtelen jött, nagy erejű ütéstől.

- Visszafizettek mindent. - suttogtam, de nem néztem rá. Hajamnál fogva emelte fel a fejem és fordította maga felé. Dühös volt. Arc vonásai kegyetlenné tették és már nem az a férfi volt, akibe bele szerettem.

- Nem mehetsz el! - nyomott meg minden egyes szót. A szívem a torkomba dobogott. Kegyetlen férfi, most már tudom. Csend ült közénk. Feszült csend lebegett minket körbe. Vihar volt készülődőben.

- El akarok menni és el is fogok Zico. - egyre jobban húzta a hajam, fejbőröm fájdalmasan feszült tőle. Határozott voltam, de nem eléggé. Újabb pofont kaptam és a földre zuhantam. Szám sarkából a vérem csordult ki. Sírni szerettem volna, de nem tettem. Az ajtó felé kúsztam és ő újra elkapott…

Nem akartam látni a képet. Behunytam szemeim és összeszorítottam. El akartam felejteni mindent, mert nem így akarok ő rá emlékezni. Gyengéd, sexy férfiként kell ő nekem. A láncok erősen tartották fogva lábaim. Hangosan csörögtek akárhányszor megmozdultam. Feladtam a menekülést. Semmi értelmét nem találtam. Csendben feküdtem és vártam, hogy valaki bejöjjön és végezzen velem. Lövés hangjára lettem figyelmes, ami kintről, az udvarról szűrődött be. Felültem nem foglalkozva a fájdalommal és próbáltam hallgatózni. Hozzá szokhattam volna már. Biztos most is valami szerencsétlen embert öltek meg, aki nem fizetett vagy elszúrt egy munkát. Nyitódott az ajtó és Kazuma lépett be rajta.

- Mi folyik oda kint? - nem szólt. Leült mellém az ágyra és sérülésem kötözte be újra.

- Ne mocorogj annyit, mert megint el fog indulni a vérzés. - mondta csendesen. Kezei lassan jártak. Hátamhoz hozzá ért mindig és gyengéden megsimogatta. Végzet, de nem mozdult. Mozdulatlanul ült mellettem. Kezei lassan elindultak és egy kósza tincset simított el a szememből, majd visszafelé megsimította ajkaim. - Emlékszel, amit mondtam neked azokról a lányokról? - bólintottam. Hogy ne emlékeznék rájuk? Mind terhes volt és mind Zicotól, ő pedig megölte őket. - Velük is ezt csinálta, amit most veled. Féltelek Jessi… - majdnem sírt. - …mióta megláttalak azóta. Sajnálom, hogy így kellett alakulnia, de én nem akartam.

- Kazuma! - Zico mérges hangja rázott fel minket. Kazuma felugrott és bocsánat kérően meghajolt. - Takarodj a szemem elől és intézzétek el a hullát.

- Igen is! - meghajolt és kiment. Kettesben maradtam vele. Megállt ágyam mellett és lenézett rám. Lekicsinylő tekintettel figyelt, ahogy tehetetlenül fekszem előtte. Hosszú percekig nem szólt csak figyelt.

- Miért? - kérdezte halkan. - Miért lettél velem ilyen? Azt hittem, ha kedvesebb leszek hozzád, te boldogabb leszel.

- El akartál adni Zico. - remegett hangom.

- De segítettem megmenekülni mielőtt még bármi történhetett volna. - csattant fel. - Nagyon sok pénzembe került, hogy te a TS-be gyakorolj, és te így hálálod meg, hogy itt hagysz. - az ablakhoz sétált hátra tett kézzel.

- Engedj el, kérlek! - könyörögtem neki. - Meli már biztosan aggódik.

- Elintéztem vele mindent. - nem nézett rám. Továbbra is kifelé nézett.

- Zico kérlek.

- Nem. Neked mellettem van a helyed.