11.rész

-Mi az, hogy melletted van a helyem? - kérdeztem kétségbeesetten. Megfordult és szó nélkül elindult az ajtó felé. - ZICO! - kilépett rajta és becsukta az ajtót. Zokogva tettem le a fejem a párnára. Könnyeim arcom, hajam és párnámat áztatták. Keserves zokogásom törte meg a csendet és hallgatatta el a kintről beszűrődő rettenetes hangokat. Nem akarok úgy járni, mint a többi lány. Élni akarok még. A lábam kezdtem el rángatni, hátha valahogy sikerül kiszabadulnom, de tudtam jól ez lehetetlen. Bezárva voltam és mégis nem a bezártság miatt éreztem magam rosszul. Börtönbe voltam, ami szépen be volt rendezve. Ki akartam törni, elmenekülni és új életet kezdeni. El akartam felejteni mindent, de ez lehetetlen…

Hangokra ébredtem fel, amik mellőlem jöttek. Lassan kinyitottam a szemem. Kazuma és Zico veszekedtek suttogva. Nem értettem, de mikor meglátták, hogy felébredtem rögtön elhallgattak. Kazuma meghajolt a mérges Zico előtt és kisietett a szobából. Leült mellém. Felültetett és vizet adott. Arcvonásai még mindig kemények voltak, de a szemei mégis valamiféle együtt érzéstől csillogtak.

- Zico. - suttogtam a nevét.

- Igyál inkább! - nyomta a poharat a kezembe.

- Zico.

- Amit mondtál Jessi, hogy szeretsz…

- Szerettelek. - javítottam ki.

- Te ne táplálj irántam semmit. Bántani foglak. Mindig bántani foglak. - letettem a poharat.

- Már nem táplálok. Meggyűlöltelek. Undorító féregnek tartalak. - felállt szó nélkül. Szomorúnak láttam. Nem akartam hinni a szememnek, hogy ő ilyen is tud lenni. Hátat fordított nekem és az ajtó felé ment.

- Mától kezdve, míg meg nem gyógyulsz Kazuma jön be hozzád. Utána pedig az én parancsaimat is Kazuma fogja neked közvetíteni, így nem kell többet látnod. Nem akarom, hogy még többet szenvedj miattam, vagy amiatt a kényszer miatt, hogy megakarj ölni, akárhányszor meglátsz. A közérzetedre se akarok rossz hatással lenni. Undorodsz tőlem, ezért nem akarom, hogy rosszul érezd magad miattam. Legyél jó kislány vagy akkor fogunk találkozni, mikor ki kell téged végeznem. - kilépett az ajtón és szóhoz se engedett jutni.

- Zico én szeretlek. - motyogtam magamban…

Zico:

A csaj hangosan élvezkedett alattam. Irritáló volt a hangja, de az a gondolat nyugtatott, hogy csak egy menet erejéig kell elviselnem őt. Nem volt jó. Szokásos volt s nagyon sokára tudtam elmenni én is. Unottan feküdtem le mellé, miközben ő magához ölelt és halkan kuncogott. Elővettem egy szál cigit, és rágyújtottam. Képzeletben nem ott voltam, hanem valahol másol egy hosszú fekete hajú, kerek szemű lánynál. Fájtak a szavai. Azóta ő az első lány az életemben, aki ennyire fontos számomra. Durva voltam vele, de csak azért, hogy kényszerítve magam mellett tudjam. Bele halnék a gondolatban, hogy mással legyen. Leszedtem magamról a ribanc ölelését. Felálltam és a szekrényhez mentem. Elő vettem pár wont és hozzá dobtam. Felült, baltérdét felhúzta és számolni kezdte a pénzt. Most az először éreztem magam mocskosnak a kurva miatt.

- Menj el! - motyogtam neki.

- Holnap visszajövök. - nyávogta. Undor kerített hatalmába, de magam se értettem miért.

- Felesleges. - mondtam egyszerűen. Megvártam míg felöltözik és ajtót nyitottam neki.

Nyugtalanul feküdtem vissza az ágyba. Jessi mellett akartam lenni, de nem mertem bemenni hozzá. Bánt a dolog, hogy meglőttem és nagyon aggódom érte, de nem tehettem mást. Amiket a fejemhez vágott, talán mind igaz. Igen félek Jessitől, mert tudja az érzelmeimet irányítani. Nem akarok gyengédnek látszódni, többé nem.  Hangos kopogás törte meg a csendet.

- Ki az? - kérdeztem hangosan.

- Uram! Kazuma, haldoklik.

Két fiú áll egymással szembe. A magasabb fiú a vérző orrát törli és szipog, míg az alacsonyabb biztató szavakkal vigasztalja. Rajta nincs sérülés, de a másik teli van zúzodásokkal. Aranyos arcát lilafoltok terítik be, gyenge testét megannyi vérző sebhely és horzsolás. A fiúk szegény környékről származnak. A magasabbat szülei is bántalmazzák és a társai is. Apja minden este részegen megy haza és olyankor nem csak anyját, de őt is megveri. Megalázzák minden nap, de akkor ott abban a helyzetben társra lelt. Kazuma megvédte Zicot. Megverte egyedül azokat a fiúkat, akik csúnyán helyben hagyták szegény ártatlan kisfiút. Szövetségesre lelt Zico és tanult is tőle. Pár hónap múlva a védtelen kis srácból, erős, magabiztos fiú lett. Nem félt többet. Tízévesek voltak, de a környék tőlük retteget. Az idősebb bűnözők nem, de látták bennük az erős vetélytársat. Féltették előlük a területeiket. Tizenhárom évesek voltak mikor az első drogjukat elfogyasztották. Zico innentől kezdve droggal foglalkozott. Azoknak az embereknek árulta és kergette őket a halálba, akik őt bántották és alázták meg. Kezdte az apjával. Mindig talált alkalmat arra, hogy valahogy az apja szervezetébe jutasson egy kis marihuánát. Az apja egy idő után függő lett. Nem tudta mitől, nem tudta mit keressen, de kellett neki. Megőrült és öngyilkos lett. Zico boldog volt és elégedett magával. Kereste és szedte az áldozatait. Bosszút állt. Kazuma mindig mellette volt és a védelmezőből lassan alattvaló lett, de Zico megfogadta neki, hogy mindig mellette lesz. A rendőrök elvitték Kazumát. Lebukott. Zico addig nem nyugodott, míg valami tervet nem eszelt ki, hogy barátját, hogy tudná kiszabadítani. A menekülés közbe meglőtték Kazumát, ő pedig ott volt mellette és ápolta, míg fel nem épült. Örökbarátságot kötöttek pedig csak tizenhárom évesek voltak. Megígérte Kazumának, hogy soha többet nem engedi, hogy meglőjék…

 Siettem, ahogy tudtam. Nem értettem mi történt, mikor neki ma éjszaka Jessi mellett kellett volna lennie. Berohantam a szobájába és hatalmas léptekkel siettem mellé. Hátába kapott golyót és kész csoda, hogy még él. Megfogtam a kezét.

- Orvos látta már? - kérdeztem a többiektől.

- Igen. Ki is vette a golyót. A golyó nem ért el fontosabb szerveket, de nagyon sok vért vesztett. Azt mondta nem biztos, hogy megéli a reggelt, ha viszont igen, akkor felfog épülni.

- Hol találtatok rá?

- Jessica lakásán. A másik csaj pasija lőtte le. - nem akartam hinni a fülemnek. A kis sztárocska meglőtte a legjobb barátom.

- Mégis mi a francot keresett ott? - felugrottam és mérgesen Jessi szobája felé rohantam. Elégtételt akartam venni, de ahogy megláttam édesen alvó arcát, minden haragom elszállt. - Vigyétek Kazumát a kórházba. - kiszóltam az ajtóba álló őrnek. - Túl kell élnie. Mondjátok azt, hogy balesett volt.

- Mi lesz JiYonggal.

- Jessi, ha megtudja, hogy megöltem, abba bele fog halni. Egyelőre semmi. - nem vettem le tekintettem az alvólányról. - Neki nem kell tudnia Kazumáról. - keményítettem meg a hangom újra. - Ha kérdezi, akkor el kellett mennie. Vigyázatok rá. A sztárocskát majd én elintézem.  - azzal kimentem és becsuktam az ajtót…

A lány kikötözve ül egy lepukkadt raktár, dohos falának tövébe. Hasa dudorodik pólója alatt, gyenge karjai feje felé vannak kötve, rozsdás lánccal. Megviselt arca tükrözi lelkiállapotát. Tönkre tették, eldobták. Sírt volna, de már nem tudott. Könnyei elfogytak és csak a megváltó halált várta. Zico és anyja közelednek felé. Nem kapja fel a fejét, megszokta már. Megállnak előtte. Az anya megvetéssel nézi, a tizenhat éves Zico pedig könnyes szemekkel, kétségbeesetten figyeli szerelmét. Oda menne hozzá, de anyja feltartja.

- Meg kell ölnöd fiam. - nyomja a kezébe a pisztolyt. Zico megrázza a fejét. Nem tudja megtenni, túlságosan szereti a lányt.

- Szeretem anya. - már majdnem sír.

- És engem nem szeretsz? Ez a lány bántani fog úgy, mint az apád.

- De szeretlek. Őt is szeretem.

- Öld meg! - Zico elindul a lányhoz. Mikor oda ér leguggol mellé. Kezét óvatosan a lány hasára teszi és simogatni kezdi azt. Ránéz, de nem tükrözi a szemei halálfélelmet. Mosolyog, pedig tudja jól mi lesz. Zico megpuszilja a lány koszos, hófehér arcát. A pisztolyt a halántékához teszi. 

- Sajnálom szerelmem. - Zico tartja magát, de nem sok kell neki, hogy zokogva átölelje a lányt.

- Semmi baj. - motyogja erőtlenül.

- Szeretlek.

- Én is. Vigyázni fogok a kicsire.

- Tudom. - meghúzza a ravaszt és lelövi…

Könnyes szemekkel ültem fel az ágyon. Ruhám vizes volt, az ágy is alattam. Újra és újra előjön ez az álom mostanában. Mindig megtalált és régi emlékeket ébressz fel bennem. Nem bírom már sokáig. Kell valaki, aki ezt az űrt betölti. Találnom kell valakit. Ez emlék teljesen felemészt. Szenvedek, de ezt érdemlem. Anyámat kellett volna megölnöm és nem a szerelmemet.  Anyám már rég halott, de nem tudok szabadulni tőle. Mindig érzem magam körül. Még mindig van felettem hatalma és sajnos akkor se tudtam neki ellent mondani.  

Felkeltem és vettem egy másik pólót. Kimentem a szobámból és Jessihez mentem. Aludt még. Édesen szuszogott én pedig megkönnyebbülve léptem vissza az ajtóba.

-Zico…. szerelmem… - motyogta.