14.rész

Nem engedtek be hozzá és még a telefonhoz se engedték. Csak az ügyvéddel találkozhatott. Látni akartam én is és bármit megtettem volna azért, hogy legalább egy percet töltsek el vele kettesben. Megvártam az ügyvédet. Tudni akartam róla mindent, tudni akartam, hogy mi történt és, hogy ezek után mi fog történi. Meg akartam tudni, hogy van, vagy, hogy kell e neki valami. Mindent megadtam volna neki, csak, hogy jól érezze magát.   

Ahogy feltűnt az aktatáskás ügyvéd az ajtóban, úgy indultam el automatikusan felé. Nem voltam biztos benne, hogy ő Zico ügyvédje, de reméltem, hogy jól tippeltem. Megállítottam. Nem nagyon tetszett neki.  Nem érdekelt. Mérgelődve figyelt. Szemöldökét kérdően vonta fel. Megkérdeztem a nevét és hogy ő-e Zico ügyvédje. Sikeresen választottam.

- Kérem, segítsen. Be akarok menni hozzá. Könyörögöm.  - kétségbeesett, esdeklő volt a hangom. Próbáltam hangnememmel meghatni, de ő ugyan úgy nézett rám. Hivatalos, bosszús tekintettel. Mintha egy kislány lennék, aki cukorért könyörög. Igen cukorért könyörgök, ami számomra Zico.

- Ügyfelem nem fogadhat látogatókat és nem is kíván. - mondta hidegen. Szívem egy nagyot dobbant fájdalmasan. Torkomba gombóc keletkezett. A sírás határán voltam.

- De ha megtudja, ki akar bemenni hozzá…  - fogtam meg karját és kérlelően néztem rá.

- Nem fogadhat látogatókat. - rázott le magáról és ugyan olyan hűvös maradt.

- Kérem! Oda adom, önnek az összes pénzem csak segítsen valahogy. Könyörgöm. - kérleltem és kisé eltávolodtam tőle. Néma csönd állt be közénk. Gondolkozott. Látszott rajta, hogy megfogtam ajánlatommal. Zico tanította. A pénz mindenkit megfog. Akár mennyire becsületes az illető, a pénz az neki is kell.

- Mennyiről lenne szó? - kérdezte kíváncsian.

- Majdnem 1 millió won. - nem habozott egy percig sem. Kihúzta magát.

- Megteszi. Délután négyre legyen itt. - bólintottam és megvártam, hogy elmenjen. Örömmel teli a szívembe indultam a TS felé és reméltem, hogy elengednek délután.  Tudom, jól nagyon sokat kell gyakorolnom, de reméltem ezt az egy délutánt megkapom. A mese már összeállt bennem, hogy mit fogok mondani a főnöknek csak az volt a kérdés, hogy el is hiszi e. Elfogja, csak jól elő kell adnom a dolgokat.  Zicotól tanultam egy két dolgot a meggyőzésről. Tanított. Azt akarta, hogy olyan legyek, mint ő. Nem én nem leszek. Én magam maradok. Akkor változok csak meg percekre, ha szükséges. Nem akarok örökre az ő árnya lenni. Árnyat akart belőlem csinálni. Az árnyékát látta bennem, de én tündökölni akarok, nem akarok olyan lenni, mint ő. Nekem nincs szívem ölni csak akkor, ha meg kell magam védeni. Ő öl, rabol, zsarol és kínoz az ártatlan embereket. Engem is kínoz. Tekintette éget, mikor testemet fürkészi titokban. Érintése mar, mint a sósav mikor hozzám ér és hangja kényszerít minden bűnös dologra. Teste szépsége bele taszít a bűnös élvezetek, bűnös gondolataiba. Kínoz, mert én magamtól nem gondolnék ilyenekre.

A főnök elengedett, így a pénzemmel a börtönhöz mentem. Az ügyvéd már várt. Laza testtartással dőlt neki a falnak, bal lábát felhúzva neki támasztva. Kezei zsebeiben volt.  Lassan közeledtem felé majd mikor meglátott gonosz vigyor jelent meg arcán. Az ördögnek is van ügyvédje és az ügyvéd is ördög. Ördögöt szolgál az ördög. Akkor én mi vagyok? Mi vagyok Ziconak? Több. Több mint az alattvalói, hisz ha nem így lenne, akkor most nem itt lennék. Nem adnám oda ennek a férfinek az összes megtakarított pénzem, hogy láthassam, azt a férfit, aki talán csak egy éjszakás kalandként tekint rám.  Én nem vagyok ördög, de angyal se. Mi vagyok neki? Szerető vagy szerelme? Nappal vagy éjszaka? Fény az életében vagy sötétség a szívében? Élet vagy halál? Nem tudom eldönteni, mint jelentek számára. És én mi akarok neki lenni? Mert ami én akarok lenni, ő is azt akarja, hogy az legyek neki. Szerető, hogy kiélhesse vágyait. Szerelme, hogy szeressen valakit. Nappal, hogy ne féljen, éjszaka, hogy elbújhasson szörnyű tetti következményeitől. Fény, hogy jó úton járjon. Sötétség, hogy emlékezzen öregkorában rám, hogy mennyire szenvedett miattam. Élet, hogy éljen és halál, hogy haljon, mikor kell. Minden akarok lenni, ami kell neki.

Oda adtam az ügyvédnek a pénzt. Elégedetten számolta meg, majd maga elé mutatott, hogy induljak befelé. Összeszűkült gyomorral indultam a kapu felé és reméltem, hogy Zico épp annyira fog nekem örülni, mint én annak, hogy újra láthatom. Vártam a percet, hogy érezhessem illatát és halhassam elképesztő kifogásait és meséit. Az őrök megmotoztak, a táskámat le kellett adni, majd végre elvezettek hozzá. Megtörten ült a kopott kis asztalnál, kezei össze voltak bilincselve maga előtt, megfosztva őt a menekülés lehetőségétől. Szomorú tekintettel néztem rá. Ez most fájni fog neki tudom jól. Fájni fog neki, hogy így látom őt és tisztában vagyok vele, hogy a büszkesége nem engedi, hogy ilyen állapotban lássa őt bárki, aki hozzá tartozik. Kihúztam a széket és leültem vele szembe. Fejét felkapta és szemeit rám szegezte. Fájdalom és szégyen volt bennük. Biztató mosollyal megfogtam kézfejét, ő pedig hirtelen huncut kisfiús mosolyt húzott szájára.

- Ki fogok holnap reggelre szabadulni. - mondta csendesen. - Már minden el van intézve. - kacsintott. Nehezen akartam elhinni neki, de bíztam benne, hogy tényleg így van és nem csak az őrület határán van.

- Zico… - akartam bele fogni mondandómba.

- Ennek nem szabadott volna megtörténnie. Valaki elárult.  - mondta idegesen.

- Zico… - suttogtam újra nevét kétségbeesetten.

- Hozzád siettem. Veled akartam lenni. Annyira vágytam már az ölelésedre. - megcsókolta kézfejem.  Elvettem. Azt akartam, hogy rám figyeljen

- Zico, miért nem Kazuma csinálta? Ez az ő dolga lenne. - majdnem sírtam. - Azt mondtad, ezt ő neki kell intéznie, mert te csak irányítasz. - suttogtam idegesen.

- Nem voltam elég óvatos. - mintha magának mondogatta volna. Mintha bántaná az, amit tett. Mintha kezdene elméje megbomlani.

- Zico válaszolj! - szóltam fenyegetően és számon kérően.

- Azt hittem én is jó vagyok, azt hittem én vagyok a legjobb. - még mindig, saját magát ostorozza önön buta vétke miatt.

- Zico… - fogtam meg az arcát. - Hol van Kazuma? - elhallgatott. Egyenesen rám nézett, erőltetett mosoly jelent meg arcán.

- Hát ennyire ismersz engem? Rosszabb vagy, mint hittem. Azt hittem csak felszínes érdeklődéssel figyelsz engem, de ezek szerint, ha rám nézel, vagy csak figyelemmel kíséred tetteim, te rögtön tudod, hogy mit miért teszek. Félelmetes vagy. De ezt szeretem benned. - suttogta, súlyos szavait. Szemeim könnyektől volt áztatott. Az én erős férfim, aki annyiszor bántott már. Itt ül megtörten és szemei a bocsánatomért esedezik.

- Mi történt vele? - suttogtam. Nem szólt csak hallgatott. Maga elé meredt és gondolataiban valahol nagyon messzi járt. - Kérlek.

- Dolga van. - a hangja megremegett.

- Egyelőre elfogadom, de tudod, hogy úgyis rá jövök…

A börtönbe tett látogatásom után kénytelen voltam vissza menni próbálni. A gondokat, a bajokat, a rosszérzést kénytelen voltam elhajtani magam körül. Feledni akartam őket. Nem, mégse kéne. Zico az életem része lassan és ezek a dolgok is hozzá tartoznak. Én vele, ő velem. Mellette kell lennem és segítenem kell neki, ha valamilyen problémája akad.

Ahogy ígérte másnap reggel már kint volt. Egész éjszaka gyakoroltam. Nem mentem haza, ő pedig megjelent a táncterem ajtajába lazatesttartással, boldog mosollyal. Megdobbant a szívem. Visszamosolyogtam rá és lassú léptekkel elindultam felé. Átöleltem derekát, kissé eltartottam magam tőle. Mosolyogva, fáradtan néztem szemeibe. Íriszei elégedettséget sugárzott vissza. Lehajolt, gyengéden megcsókolt, végig simítva arcvonalamon. Lehúztam jobban magamhoz.

- Zico! Most akarlak. - váltam el tőle, miközben ajakaimat kéjsóvár sóhajok hagyták el. Mosolya még szélesebb lett. Megfogta kezem és kisietett velem a kocsihoz. Akart ő is. Velem akart lenni, rajtam akarta kiélni perverz álmait. Beültünk a kocsiba. - Nem mehetek el innen. - suttogtam. Ölébe ültem és homlokom homlokához támasztottam. Megcsókolt. Gyengéden csókolt, mozdulatlanul. Remegtem az erotikusvágytól és attól, hogy végre kezei alatt feküdjek tehetetlenül, ő pedig azt tesz velem, amit csak akar.

- Vágyom rád, de akkor majd legközelebb. - megcsókolt újból. - Nem szeretném, ha emiatt rúgnának ki téged. - lemondóan sóhajtottam és leültem mellé. Néztem tökéletes arcát. Elő vett két poharat és whiskyt töltött beléjük. Oda adta az egyiket, majd koccintottunk.

- Zico, kérlek mond el mi van Kazumával! - suttogtam egy nagy korty után. Csak előre bambult bambán. Tudtam jól, hogy ebből nem fogok megtudni semmit. Kortyolt az italából. Sóhajtott egy nagyot majd gyönyörű íriszeit rám szegezte.

- El kellett mennie. - mondta szárazon, mintha egy alkalmazottja lennék. Nem, ennél többnek kell itt lennie.

- Hová? - fel se fogtam kérdésem, mintha nem belőlem eredt volna. Haragosan nézet rám és tisztában voltam miért, mert kérdezősködtem, bele szóltam a dolgába. Meghúztam magam. Tekintettem össze-vissza cikázott és bele kortyoltam a számomra rosszízű italba. Sóhajtott egyet majd megfogta karom.

- Nem haragudhatok mindig rád, ha kérdezel. Most már nem. Nagy bajban van, de nem mondhatom el, hogy mi történt, mert össze törnél, és ezt nem tudnám elviselni. Nem akarlak úgy látni újra, mint mikor elraboltalak. - kétségbeesettség, fájdalom, megvetés és csalódottság. Ezeket éreztem akkor, mikor bántott, de összetörtség nem volt benne. - Bántottalak és ezzel is csak bántanálak. - keze a karomról az arcomra vándorolt és élét kezdte el simogatni hüvelykujjával. Bizsergető, jól eső érzés járta át a testem. Behunytam szemeim és elfelejtettem minden rosszat, minden fájdalmat, amit nekem okozott. Csak a karjaiban akartam lenni, vele kettesben egy elszigetelt helyen…

Unottan ültem a luxus GD rezidencia nappalijában. Nem voltak még itthon én pedig megcsináltam minden létező házimunkát. Csak Zicora tudtam gondolni és a vele töltött szép percekre. Visszavágytam. Újra a karjaiban akartam lenni. Tegyen ő bármi rosszat én akkor is szeretem.

Vidám társaság hangja szűrődött be a nappaliba. Felkaptam a fejem, felálltam és vártam őket. Meli és GD jöttek elől összeölelkezve, nyomukban pedig a többiek és egymás hülyeségén nevettek. Elhallgattak mikor megláttak. Nem mutattam szégyent hisz nem is volt miért szégyenkeznem. A két szerelmes elengedte egymást. Meli a konyhába ment, JiYong és haverjai a nappaliban foglaltak helyet. Nem szólt hozzám senki, a légkör fagyos volt. Nem vettek észre, nem is köszöntek.

- Én nem csináltam semmi rosszat. - mondtam halkan. Tovább kapcsolgatták a tv-t.

- Mai híreink. Zico-t kiengedték ma a börtönből. A férfi és ügyvédje azt állították, hogy rosszkor volt rossz helyen. A férfi azt is bevallotta, hogy ő már régóta nem foglalkozik ilyen dolgokkal. A riporterünk, ahogy a rendőrség is megkérdezte tőle, hogy a luxus lakását, három luxus apartmanját és öt nyaralóját, milliókat érő autóit miből tartja fent? A válasz az volt, hogy tiszta üzletből és remek üzleti érzékéből tarja fent, szerezte meg őket. A rendőrség utána nézett és Zico tényleg ártatlan…

A szívem dobbant egyet, ahogy megláttam gyönyörű arcát. Fel se tudtam fogni. Olyan ártatlannak tűnik, pedig tudom jól néhány áldozatával együtt, hogy egy erőszakos, gonosz lény. Majd én meg változtatom, mindig ez jár a fejembe és hűen hiszek benne, hogy van esélyem rá.

- Még hogy ártatlan… chhh… ez kész vicc. Mindenki tudja milyen. Fogadjunk lefizetett mindenkit. - gúnyos mosoly húzódott arcomra. Tudom jól, hogy így történt. Zico mindig Zico fog maradni.

- Zico ártatlan. - hazudtam. - Nem rossz ember ő, csak nekem nem hisz senki. - végre rám néztek. GD forrt a dühtől a többiek ledermedtek és úgy néztek rám, mint az anyák értetlen lányaikra. Felállt JiYong és közeledett felém.

- Valószínűleg tényleg ártatlan…- suttogta mérgesen, mikor megállt előttem. - … azért voltál meglőve kétszer is, azért tűntél el hetekre és valószínűleg azért voltál annyiszor sérült mikor vele voltál. - ijesztő volt hangja és tekintette, de engem nem tört meg. Megráztam a fejem és kihúztam magam.

- Zico szeret engem és én is őt. Több lehetőséget adott nekem,mint te vagy a hülye kis céged.

- Múltkor érdekes módon azért bőgtél, mert nem kerültél be.

- Már nem akarok. Jobb a TS, mint az a szar. - ott akartam hagyni, de megragadta erősen a karom. Magához rántott. Nem fordított meg. Háttal álltam neki, kezemet pedig egyre jobban szorította.

- Nem akarlak többet vele látni. - suttogta erőszakosan. Elkezdtem remegni, de nem a félelemtől. Ideges, mérges voltam. Kiszakítottam karom erős fogásából és felé rontottam.

- TE NEKEM NEM PARANCSOLSZ IDIÓTA!!! - üvöltöttem az arcába, pár centire tőle. Közel voltunk egymáshoz. Éreztem arcomon mérges fújtatását, és ugyan úgy ő is az enyémet. Mindketten makacsul álltuk egymás tekintetét. Robbanni fog, látszott rajta.

- HA NEM LENNE MELI A FASZOMAT SE ÉRDEKELNÉ, HOGY MI VAN VELED, DE MIVEL MELI AZ ENYÉM TE PEDIG AZ IDIÓTA BARÁTNŐJE VAGY, AZT CSINÁLOD, AMIT ÉN MONDOK!!!! - üvöltött.

- ROHADTUL NEM! TE NEM PARANCSOLGATSZ NEKEM! NEM VAGY AZ APÁM!!! - néma csönd állt be közénk.

- Jessi, - szólalt meg csendesen. - pórul fogsz járni. - figyelmeztetett.

- Nem engedjük, hogy találkozz vele. - állt fel Tae. Horkantottam egyet és megrántottam a vállam. Keresztbe tettem kezeim és sértetten a plafont vizsgáltam. - Nem akarunk neked rosszat. - elém lépet JiYongot pedig arrább tolta. - Szeretünk téged. Főleg Hyun.

- Hát azt vettem észre, hogy mennyire szeret. - a vállaimra tette a kezeit.

- Hidd el. Kérlek most az egyszer hallgass ránk. - megszólalt a telefonom. Pofátlanul felvettem, nem törődve azzal, hogy hozzám beszélnek.

- Igen tessék. - szólaltam bele nem túl nyugodtan.

- Szia, kicsim. - felismertem a hangját. Mosolyra húzódott a szám. Normális emberek mikor a szerelmükkel beszélgetnek, elfordulnak a többiektől, én pedig az arcukba mosolyogtam és direkt bájologtam. - Itt vagyok a ház előtt, nincs kedved kijönni hozzám egy kicsit?

- Persze, hogy van. Már is ott vagyok.

- Remek. Szia.

- Szia. - letettük a telefont. Az arcukba mosolyogtam és felvettem az örömittas álruhát. - Ha nem haragszotok, dolgom van. Majd jövök. Sziasztok. - mentem az ajtó felé, de GD elkapott.

- Vele találkozol ugye? - kérdezte mérgesen és felemelt. Ütöttem, a lábam a levegőben járt.  

- Engedj el te idióta. - jöttek a többiek is segíteni neki. Az emelet felé vittek. - Engedjetek el.

- Nem fogsz vele találkozni. - elvette a telefonom és bezártak a szobámba…